20. Fejezet: P. 13 - A legrosszabb nap

MiNi szemszögéből:

Amint vissza értünk a fiúkhoz NamJoon bevitte Jint a szobájába, majd mindenki eltűnt a saját kis várában. Egyedül én és Tae maradunk a nappaliban. Csak állok és a barátom kezét szorongatom. 

- Jint... - motyogom el. 

- Csak kicsit bedrogozták... - kezd a szobája felé vezetni V. - Kutya baja... - kinyitja az ajtót és előre enged, de nem engedi el a kezem. Amint bent vagyunk halkan bezárja az ajtót és az ágyához kísér. Leültet rá, majd elém guggol és elkezdi kigombolni az ingem. Csak az arcát figyelem. Látom rajta, hogy ideges és, hogy fél. - Sajnálom, de nem hordok lány bugyit... Az enyém jó lesz? 

- I-Igen... - bólintok amint lehúzza a szoknyám és vele együtt a fehér alsó neműm. 

Meztelenre öltöztet, majd rám adja a saját cuccait és az ágyába fektet. Az oldalamra dőlök és végig nézem még átöltözik, majd lekapcsolja a lámpát és mellém fekszik az ágyban. Szorosan húz magához és a száját a homlokomhoz nyomja. 

- Szerinted Uha, hogy van...? - suttogja el. - Remélem WooJin nem bántotta... 

- Én is remélem... - emelem fel a fejem és óvatosan az ő szájához nyomom az ajkaimat.

WooJin szemszögéből: 

- I-Igaz amit mond? Igaz amit UnHyea mond?! - JungHwa azonnal elkapja a pólóm a nyakamon. - Az egész szarnak semmi köze sincs a bátyámhoz!? 

- És ha igen...? - suttogom el halál nyugodtan. - Akkor...? Megütsz...? 

- Még szép te szemét! - lök messzebb magától és meg lendíti a kezét. SooHun azonnal elkapja JungHwa kezét és egy könnyű mozdulattal csavarja ki amitől a fiú a földre rogy. 

- Azt hiszed ezen most mindenki ellenem fordul? - pillantok Uhára aki rémülten áll, majd hátrál egy lépést és hatalmasat nyel. - Senkit sem érdekel a bátyátok az elejétől kezdve! - kezdek mosolyogva ordítani. - Ez az egész az enyém! És az egészet én irányítom! - kezdek a fiatal srác felé lépkedni. 

Elkapom a nyakát és a falnak vágva emelem magasba. Fuldokolni kezd és menekülni próbál, de nem megy neki. Az arca vörösből lilára vált. Egészen addig szorítom a nyakát még fel nem adja a küzdelmet. Elengedem a fejét a testéhez kötő testrészt, majd elfekszik a hideg, kopott fa padlón. 

- U-Uha... - szorul ökölbe a srác bátyának a keze. - Ne... - sírni kezd ami engem kicsit sem hat meg. 

- WooJin... - lép mellém MinKi. - Mi legyen vele? 

- Nekem mindegy. - vonok vállat. - Azt sem érdemli meg, hogy elégessük... Dobjátok ki a kukába. 

- Ezt nem teheted! - ordít JungHwa. - Kurvára nincs ehhez jogod! Nincs jogod ahhoz, hogy megölj másokat! 

Nem mondok semmit csak ki veszem a fiú zsebéből a telefonját és felnyitom. Csodák csodájára mindenki telefonszáma be van írva. Már meg is van a terv, hogy hogyan fogom elkapni az én Babámat... Azt hiszem már a neve is meg van... 

~~~

Csak forgatom a kezembe a halott fiú telefonját és várom, hogy fél kettő legyen és végre jelezzék a barmok, hogy MinJung elindult haza fele. Egyszerű a dolgom. A fiúk kapnak egy SMS-t amiben azt írja Uha, hogy ott van ahol tegnap este, még MiNinek egy olyan üzenetet küldök ahol So fogja várni. 

Ahogy megjön az jel Daetől azonnal küldöm az SMS-eket. 

TaeHyung szemszögéből: 

Mióta MinJung segít nekem a matekban egész jól megy. Az utóbbi időben az összes órán jegyzeteltem és figyeltem, nem pedig aludtam. Bízok benne, hogy igaza van MiNinek és képes leszek iskola után találni egy jól fűzető állást amiből annyi pénz bejönne, hogy könnyen eltudnám tartani MinJungot és később a gyerekeinket és a kutyánkat. Tökéletes élet lenne örökké mellette maradni. 

Annak ellenére is elmosolyodok, hogy a gondolataimban ott van Uha és gyötör a tudat, hogy WooJin bántotta. Érzem, hogy nagy baj van vele. Este... Olyan érzés kapott el ami eddig még soha. Mintha egy darab eltűnt volna a szívemből. Amit Uha mondott este... Nem fog meghalni. Attól, hogy ő ezt hiszi nem lesz semmi baja. 

- Azt, hogy az istenbe számoltad ki, Tae? - kezd nyávogni Jimin és kifekszik a padon. - Csak én nem értem? 

- Hülye vagy Jimin! - kezdek nevetni és az orra alá tolom a füzetem. 

- Kösz... - kezdi lemásolni a feladatot. 

Éppen vissza csöppennék a boldog jövő elképzelésébe amikor a mögöttem ülő NamJoon telefonja rezegni kezd, majd abba hagyja. Hátra fordulok és Rap Monster mobilja képernyőjét vizsgálja, majd felénk fordítja és gyorsan átfutom. 

"NamJoon! Kérlek gyertek értem a tegnapi találkozó pontra. Semmim sincs... Éppen, hogy sikerült elszöknöm WooJintől. Kérlek... Gyertek!" 

Ez Uha?! Uha megszökött! Szinte sírni kezdek a tudattól, hogy a barátom szabad. Alig bírom kivárni az óra végét. A hátamra kapom kicsengőkor a táskám és rohanni kezdek a bejárat felé a többiekkel. Megvártuk Kookit és rohantunk tovább. Futás közben írtam MinJungnak, hogy siessen haza nélkülem és ne várjon rám. Ahogy a parkba érünk, oda ahol tegnap voltunk senkit nem találunk. Csak egy valami tűnik fel a három körzet sarkán lévő utcai lámpán. Egy papír. Oda rohanunk és letépem a lámpáról. 

"Beszoptátok..." 

MiNi szemszögéből: 

A fejemet támasztva ülöm végig az utolsó órám. Nincs itt Uha... Se MinKi... Félek... Félek, hogy baja esett UnHyeanak és most újra vérző orral fekszik valahol WooJin erődjének a falai között. 

Figyelem, hogy a tanár magyarázz, majd megrezzen a telefonom ami az asztal tetején pihen és egy pillanatra fel villan Uha neve. Kiesik a kezemből a toll. Persze mindenki rám néz, de jelen pillanatban le vagyok sokkolva. Uha... Megszökött? Másképp nem küldene üzenetet. Csak ez lehet a magyarázat. 

Megszólal a csengő és azonnal össze pakolok. Amint igyekeznék JungKookhoz, hogy elmondjam mi van addigra ő villám sebességgel rohan kifelé a teremből. Nagyából tíz percig várok a fő bejáratnál Taere, de semmi. Jön egy üzenet a pasimtól amiben közli, hogy fontos dolga van és sajnálja. Bezárom az üzenetet és az Uhától kapottat nézem meg. 

" MinJung! Segítened kell! Nem érem el NamJoont és szükségem lenne rád. Itt vagyok a tizedik körzet Utolsó metró megálló pontján ami a tizenkettedik körzeten keresztül elhagyja az országot! Kérlek siess! Sajnos nincs nálam pénz."

Azonnal futásnak eredek a legközelebbi metró államosig. Az információs pulton szerzek egy térképet ahol minden metró menetrendje le van írva. Lassan jön az ami tizenkettedik körzeten át elhagyja Szöult és tovább halad az ország másik felére. A peronra szaladok és várom, hogy jöjjön a sínen közlekedő. Amint megáll fel szállok és helyet foglalok.  Egyre nagyobb mosoly ül az arcomra minél közelebb kerülök a megállóig. Ahogy bemondja a nő, a megálló nevét és a metró megáll, fel pattanok és kiszaladok egészen a peronra ami addigra üres lesz. Körbe fordulok, de senkit nem találok. Itt kellene lennie. 

Elő keresem a térképet és tudomást veszek róla, hogy jó helyen vagyok csak épp Uha nincs itt. Az egyik pillanatban valaki vállba bökdös. Mosolyogva fordulok hátra, de akivel találkozok... Ő az akit kétszer ütöttem le elemlámpával nyáron. 

Kiesik a kezemből a térkép és hátrálok egy lépést. Ez... Egy csapda?! 

- Vissza kapod az ütést ribanc... - suttogja el és elkapna, de hátat fordítok neki. Futni kezdenék, de nem sikerül. Elkapja a derekam és vissza ránt magához. Egy rongyot nyom a számra és az orromra. A kezemet a számhoz emelem és megérzem, hogy a fehér rongy teljesen nedves. Csak az tűnik fel, hogy egyre jobban leragad a szemem és nem tudom mozgatni a kezeimet. - Aludj csak el...