16. Fejezet: B terv

WooJin szemszögéből:

- Oké... - sóhajtott fel SeongGi, a 16. körzet vezetője, majd lenyomta a lapjait az asztalra. - Vagy megint blöffölsz vagy tényleg sikerült össze kaparnod két jó lapot. - kezdett kuncogni.
- Nem mondhatom semmit. - dőltem hátra a székemben. - De ha lehet gyorsan csinálj valamit, mert mindenki ránk vár. - néztem a lapjaimra.
Mint mindig most is sikerült bejönnie két Ásznak. Megint enyém lesz az asztalon lévő hetven-ezer won. Már mindenki bedobta a lapjait kivéve az egyetlen szövetségesem. Fél hét telt el azóta mióta szemtől szemben találkozhattam TaeHyungal. Végig mértem a társaságot akik az asztalnál ültek. Szegény MinKi és SooHun feldagadt arccal ültek az asztalnál. Még mindig nem tudom elhinni, hogy egy olyan félénk lány mint MinJung képes volt őket leütni. Elnevettem magam mire mindenki rám nézett. Még Uha is. Az arcán egy nagy gézlap volt. A verekedés után kicsit szarul volt, de ma már képes volt lábra állni.
- Mi van WooJin? - pillantott rám JungHwa. - Mégis csak kamuzol?
- Nem. - hagytam abba a nevetést. - Eszembe jutott amit meséltetek.
- Mégis mi? - komolyodott el MinKi arca. - Az elemlámpás... Ugye? - forgatta a szemét és feldobta a lábát az asztalra. Lassan könyökélt fel az asztalra és a két lába felett nézett rám.
- Pontosan. - néztem le a kezembe lévő két lapra ismét csak, hogy még jobban alátámasszam, hogy az enyém lesz az asztalon lévő összes won.
- Elemlámpa? - nézett végig rajtunk SeongGi.
- Nem lényeges. - SooHun körbe forgatta a szemét. - Hol van már az a fruska...? - állt fel a helyéről és a szobában lévő kis helységbe sétált.
- Engem akkor is érdekelne. - dobta be a lapját a 16. körzet vezetője. - Húzd be a pénzt és meséljétek el mi olyan vicces.
Letettem a lapot az asztalra, majd a pénzemért nyúltam amit könnyedén vettem magamhoz. Megszámoltam és több mint hetven-ezer won pihent az ujjaim között. Csak ma kilencven-ezert szereztem. Fantasztikus. A farzsebembe gyűrtem a pénzt, majd az asztalon lévő pohárért nyúltam amiben valami olcsó bór volt töltve.
- A lényeg, hogy két erős férfit leütött egy gyönge, félénk, aranyos lány. - kezdtem újra kuncogni.
- WooJin! - tette le a lábát az asztalról MinKi. - Elvonta a figyelmem! - állt fel asztaltól.
- Még mindig nem tejesen értem mi történt. - ivott az asztalon lévő sörös dobozba JungHwa. - Oké, hogy leütött titeket, de mi történt?
- Túl naiv voltam. - simított a nyakára MinKi. - Megcsókoltam, majd vissza csókolt és elengedtem a kezeit. Fogott egy rohadt lámpát és arcon vágott... - ütötte magát arcon. - Nem értetem honnan szerzett ekkora önbizalmat, de tudom, hogy nem ilyen volt.
- Nem ilyen? - tettem le az asztalra a poharat és előre dőltem, majd az asztalra könyököltem.
- Még amikor a suli volt olyan... olyan volt mint egy kis cica. De most... Úgy csókolt mintha már profi lenne. Erősen kétlem, hogy szűz még, WooJin... - válaszolt MinKi és körbe nézett a teremben. Ahogy kiszúrt egy lányt szólt neki és az ölébe ültette. MinJung lefeküdt valakivel? V-vel? Nem... Nem lehet. Ő egy olyan lány aki nem menne bele 16 évesen.
- Még mindig MinJung után rohangálsz? - kezdett nevetni SeongGi. - Nem gondolod, hogy másra kellene koncentrálnod? Mikor még nem te voltál a főnök a 13-as, a 16-os és a 17-es is a 12. körzethez tartozott, de most már csak az én körzetemre támaszkodhatsz... Én se tudok mindent, WooJin... Már így is én veszem a drogok nagy részét és nem igazán van arra kapacitásom, hogy az értelmetlen vitáitokba rángassatok...
Fel álltam a székről ami hátra dőlt és az előttem ülő férfira néztem. Idősebb nálam, jócskán hat évvel. Bár ha nem tudnám, hogy már 23 éves akkor csak 16-nak mondanám. Nem túl magas srác és elég esetlen. Igaz, hogy akkorát üt mint én négyszer, de az már teljesen más téma. Rövid sötét barna haja a szemébe lóg. Az arcán egy egész hosszú vágás van. Még akkor szerezte amikor övé lett a 26. körzet.
- Nincs benne semmi értelmetlen! - ordítottam el magam, mire SeongGi háta mögött álló két férfi egy lépést tettek az asztal felé, de a főnökük még időben vissza utasította maga mögé a két gorillát egy szimpla kéz mozdulttal.
- Mit érsz el azzal, hogy megölöd V-t? - kérdezte halál nyugodtan. - Nem fog KunJun vissza jönni az életbe. A halottak soha nem fognak feltámadni! - tűrte ki a szeméből a sötét tincseit.
- Fogd be! - csaptam az asztalra. - Ha nem akarsz segíteni akkor nem kell! De nem kérem, hogy kioktass! - ültem vissza a székembe.
- Nem is annak szántam, WooJin... - mosolyodott el. - Tereljük a témát... Még átgondolom az egészet... Talán tudok, majd valamivel segíteni, de mi se vagyunk nagy körzet. Gondolkodtál már azon, hogy a többi körzet felé nyiss?
- Próbáltam... A 22. miatt a 24., a 23. és a 20. elküldött a francba. A női körzet vezetők pedig csak szórakoztak azon, hogy mit akarok... - pillantottam az ölembe.
- És az 1. körzet? Ha vele sikerülne elérned valamit akkor az összes körzet bele menne. Jelenleg az egész drog piacot az a körzet irányítja. Drog, pia, fegyverek. A legkisebb körzet, de a többi körzetben is vannak emberei. Arra készül, hogy elfoglalja az üres körzeteket. - suttogta el az utolsó mondatott a szövetségesem.
- Rendben. - néztem rá. - Ki a vezetője?
- Senki sem tudja. - tette szét a kezét és megrázta a fejét. - Annyit tudok, hogy egy férfi volt még három éve, de azóta. Sok idő eltelt. Bármi lehet.
- Kérsz valamit? - álltam fel és az ablakhoz léptem ahonnan az éjszaka fénye szűrődött be fény szűrődött be. Az utca lámpája erős fénnyel világított be. - Még egy italt? Lányt estére a szobádba? Választhatsz. 15 évestől egészen 26 évesig.
- Nem kérek semmit. - hallottam, hogy fel áll a székéből.
- Tényleg? - néztem rá, de ő csak felemelte a poharat az asztalról és bele ivott.
- Gondold meg SeongGi! - nevetett Dae. - Ingyen vannak és még szépek is. Nem mondom, hogy mint vér profi, de nem rosszak.
- Végül is. - vont vállat SeongGi. - A végén még veszek tőled pár lányt és holnap magammal viszem. - kezdett nevetni. - Kettőt kérnék. Egy egész fiatalt és a lehető legidősebbet.
Nem mintha élvezettel csinálnám ezt a lányokkal, de ha ők nincsenek akkor egy árva wonja se lenne a körzetnek. Anyagi támogatást nem kérhetek SeongGitől. Piszkos lapokkal játszik. Ha hitelt veszek fel akkor soha az életbe nem fogom tudni vissza fizetni neki. Minden nap rá nyom az árra 100 wonnal. A rendes összeget is maximum fél hónap alatt tudnám vissza adni. Nem szeretem árulni a kislányokat, de muszáj... Valaki teljesen önszántából jött ide. Hát biztos van olyan ribanc aki szereti, ha halálra kúrják. Pedig tőlem és a fiúktól az itteni lányok semmit nem kapnak cserébe.
- Ennyi minden? - kérdezte Kyu és már rohant is kifele az ajtón.
- Ennyi. Megleszek velük. - indult kifele az ajtón. - Majd küldjétek hozzám őket.
Elhagyta a szobát, majd Kyu is elrohant a lányokhoz. Nem tudom mennyien lehetnek a másik szárnyban. Hetvenen? Hatvanan? Csak KyuBok tudja. Ő foglalkozik a legtöbbet velük. De csak KunJun halála óta.
- És most mi lesz? - lépett mellém JungHwa. - Nincs senki más...
- Kitalálok, majd valamit. Ha kell akkor meglátogatom az 1. körzetet. Vagy... - bámultam továbbra i kifele az ablakon.
- Vagy? - kérdezte MinKi. - Mit akarsz tenni?
- Megölöm Taet, ti pedig elmentek... Át szállingóztok a többi körzetbe, úgy teszünk mintha sose láttuk volna egymást. Nagy lesz az esélye, hogy engem sose fogtok látni...
- Képes lennél feláldozni az életed a bosszúért?! - fordított maga felé So. - Nem fogsz egyedül hősködni! A barátod vagyok és a végéig melletted leszek! Ha kell akkor én is meghalok, de én ide tartozom!
- Én se megyek sehova. - szólalt fel. JungHwa. - Itt halt meg a bátyám. Én is itt fogok elvérezni.
- Mind melletted állunk. - ért vissza hozzánk Kyu.
- Fiúk... - néztem le a kopott padlóra. - Nem kérhetem, hogy meghaljatok...
- Nem kell kérned. - nevetett Dae. - Már így is mindegy nekünk, nem igaz? - túrt bele a hajába. - Semmi más nem tudunk kezdeni.
- Szóval... Mit akarsz tenni főnök? - karolt át MinKi. - Ha akarod akkor még ma ide hozzuk MinJungot.
- Nem... Várunk... Még két hetet. Utána minden úgy lesz ahogy mondtam. MinJung után fog rohanni V és az egész banda. Ha ők megvannak akkor jön a finálé. - indultam meg az ajtó felé. - Uha... - pillantottam vissza a fiatal kölyökre. - Menj el... Még ma... Oda mész ahova akarsz... Nem kell, hogy megint eljárjon a szád.
Ledöbbenve nézett rám. Azt hitte nem tudtam? Nem tudtam, hogy ő hívta fel Rap Monstert? Hallottam amikor beszélt telefonon velük. MinKi pedig látta, hogy beszél J-Hope-al. Primitív...
- W-WooJin... - motyogta el. - Én nem...
- Te nem? - léptem hozzá közelebb. - Elrontottad a legjobb lehetőséget! Tűnj el!
- Ő nem akarná, hogy ezt tedd. Nem akarná, hogy bántsd MinJungot! - ordított vissza.
Megfagyott a levegő. Senki se mert megszólalni, vagy levegőt venni. Kitartóan néztem az előttem álló fiú fekete szemeit.
- Menj el... Hülyeség volt, hogy bekerültél a bandába... Most húzz el! - mutattam az ajtóra.
Nem mondott semmit. A bátyára pillantott, majd kirohant az ajtón. Nem érdekel, hogy hova megy.

V szemszögéből:

Nehézkesen ültem le az étkező asztalhoz a konyhában. Még mindig fáj mindenem, de muszáj erősnek mutatnom magam. MinJung most is itt van, hogy engem ápoljon. Ma már biztos nem fog haza menni. Túl késő van ahhoz, hogy egyedül sétáljon tizenegy órakor az utcákon. Szépen itt marad és velem alszik. Három napja, hogy haza jöttünk, de még nem volt második alkalom. Nem mondom, csók és tapizás sokszor van, de ő nem akar leterhelni. Mondtam, hogy attól, hogy kicsit fájna pár testrészem nem lenne nagyobb bajom, sajnos kitartott a saját igaza mellett.
Kitalálták a fiúk, hogy kártyázzunk. Imádok kártyázni!
- Nos akkor mit játszunk? - kérdezte Jimin és a kólás flakon kupakjával kezdett szórakozni. - Póker? Kanaszta? Pasziánsz? Rikiki? Römi?
- Olyat ami könnyű. - nevetett MinJung és a kezébe vette a két pakli kártyát amit pár perce NamJoon tett az asztal közepére. - Keverhetek?
- Csak nyugodtan. - mosolygott J-Hope. - De rendesen keverd össze! Az kell még, hogy ugyan olyan lapok legyenek nálam! Mindig megszívom!
- Csak megtudja normálisan kavarni. - ült le Rap Monster. - Biztos minden kártyában verhetetlen.
- Hát... Igazat megvallva nem sokat kártyáztam a szüleimmel. Ha családi program volt akkor is inkább múzeumba mentünk, vagy operába. Olyan helyekre ahol nem kell beszélni. Apám szerint úgy kevesebb vita van.
Egész ügyesen megkeverte a paklikat. Kivettem a kezéből és mindenkinek osztani akartam, de szegény MiNi nem igazán tudta, hogyan kell játszani. Mindenkinek osztottam. Mivel JungKook kezd ő kapott tizennégy lapot a többieknek tizenhármat adtam.
- É-És pontosan mit is kell csinálni? - nézte meg a lapjait egyesével a barátnőm. Annyira kicsi keze van, hogy nem tudta az egészet a kezébe venni.
- Segítsek? - ültem hozzá közelebb.
- Kérlek. - tette le a lapokat a kezéből.
A pakliba kevertem a lapjaimat, majd a kezembe vettem a a lapjait. Nem is rossz. Már az első körben megvan az a pontszám ami kell, hogy becsatlakozhasson a játékba.
- Szóval. - ültem teljesen mellé, annyira hogy teljesen hozzám simult. Igaz fájt az oldalam, de most nem érdekelt. - Csak akkor léphetsz be a játékba, ha megvan az ötvenegy pontod. Az bubi, dáma, király és az ász. Ezek mind tíz pontot érnek. A többi lap pedig annyit amennyi a rajta lévő szám. Vagy sort tudsz csinálni egy adott színből, vagy ugyan olyanokat kell gyűjtened mind a négy fajtából. Így már érted? - néztem az arcára. A lapokat méregette, majd csak bólintott. - Akkor kezdhetjük?
- Ahha. - sóhajtott Kooki és bedobott egy lapot.
JungKook után Jimin jött, majd Suga és mi. Megmutattam mit tud csinálni a lapjaiból, majd lepakoltam az asztalra és végül húztam.
- Ez nem lehet igaz! - háborodott fel Hopi. - Csak neked lehet ekkora mázlid! - nyúlt a paklihoz és húzott.
Szép lassan ment a játék. Sikeresen nyertünk. Igaz MiNinek köszönhetően, mert ha nem szól akkor simán elszórakozok még jó pár körig.
- Ez nagyon jó! - mosolygott MinJung. - Játszunk még?
- Még szép! - nevetett Jin. - Nyerni akarok! Legalább egyszer!
Sokáig játszottunk. Mikor J-Hope-nak kellett volna osztania megcsörrent a telefonja. Elő kotorta a zsebéből és megnézte ki hívja. Meglepődött amikor elolvasta a nevet a telefon kijelzőjén. Felvette és a füléhez emelte.
- Valami baj van? - tette le a kezéből a kártyát. - Mi? - szökött a homloka tetejére a szemöldöke. - Várj egy kicsit!
- Mi van? - nézett rá NamJoon. - Hangosítsd ki! - utasította a fiút aki azonnal lépett az ügye érdekében.
Kihangosította és az asztal közepére tette a telefonját. A mobilból utcai zajok jöttek. Autók dudálása és egyéb hátér zaj ami szörnyű volt.
- I-Itt vagy még HoSeok? - szólalt meg a vonal másik végén lévő ember. Azonnal felismertem a hangját. UnHyea...
- Igen. Mond még egyszer amit az előbb.
- A körzetetekben vagyok... Ha esetleg... Megadnátok a címet ahol éltek mindent elmagyaráznék... 
- Honnan tudjuk, hogy egyedül vagy? - szóltam bele én is a telefonba.
Tudom, hogy csak miatta sikerült megmenekülnünk MiNivel, de akkor se tudom elhinni... Nem bízok benne... Egyáltalán nem...
- Nincs olyan hülye aki követne engem egy ellenséges körzetbe este fél tízkor... 
- V... - nézett rám Jimin. - Már kilométereket sétált.
- És? - vontam vállat ami egy kicsit fájt.
- Megmentet minket! - nézett rám mérgesen MinJung. - Most nekünk kell segíteni rajta.
- Már megbocsáss, cica! - néztem a barátnőmre. - Rap Monster és a többiek segítettek! Nem ő!
- Ha nem mondjátok meg a címeteket akkor haza megyek és az én címemet adom meg neki. - állt fel mellőlem.
- Tudom, hogy úgy se tennéd meg. - nevettem el magam és vissza fordultam a telefon felé.
- UnHyea! Gyere a... - még mielőtt elmondhatta volna a kis buta a címét közbe vágtam.
- Jó! Jöjjön hozzánk... - forgattam meg a szemem.
NamJoon elmondta a címet és vártuk, hogy megérkezzen. Őszintén megmondom... Nem akarom, hogy MiNi közelébe legyen. A végén ellenünk fordulna és ú maga vinni el MinJungot WooJinnek. Ismerem... Tudom, hogy bizonyítani szeret az embereknek, főleg azoknak akik nem képesek elviselni vagy elismerni.
Lassan telt az idő és lassan Uha is megérkezett. Suga nyitott ajtót. UnHyea egy táskával a hátán és egy táskával a kezében esett be az ajtón. Ahogy az arcára tévedt a tekintetem rájöttem, hogy nem csak én  nézek ki szarul. Őt is megverte ez az állat WooJin?  Csak ő lehetett.
- Mi az isten...? - állt fel a székről Jin és kivette a srác kezéből a táskákat, majd a kanapéhoz tette.
- Hosszú... - rám emelte a tekintetét. - Tae... - suttogta el.
- Fogd be... - néztem le róla és lassan fel álltam a székről.
- Mit akarsz?! Mit mondjak?! - ordította el magát. - Sajnálom, hogy nem állítottam meg a bátyám és az idióta haverjait?! Nekem kellene mérgesnek lennem rád!
- Kurvára leszarom mi a véleményed az egészről! - fordultam felé és két lépést tettem előre amitől ő szemmel láthatóan megijedt és hátrált egyet. - Nem az idegesít, hogy a nyaralóban nem szóltál rájuk... Az a bajom, hogy a legjobb barátod voltam, de szartál mellettem kiállni... - hátat fordítottam neki. Lassú léptekkel indultam a szobám felé.
- WooJin nem a bátyám miatt akar megölni! - szólt utánam Uha.
Megtorpantam. Mi...? Mi más oka lehet arra, hogy megöljön? Elvettem a legjobb barátja életét. Mi lehet ennél nagyobb bűn aminek az lehet a következménye, hogy kitöröljön ebbel a világból...? Mit tettem amiért bűnhődnöm kell?
Megfordultam és ha lett volna elég erőm akkor azonnal a régi barátomhoz léptem volna és a pólójánál fogva erőszakoltam volna ki belőle azt amit tudni akarok. Sajnos nincs erőm... Azt se értem, hogy vagyok képes két lábon állni. Csodálom, hogy semmim se tört el... Legalábbis annyira...
- H-Hogy érted ezt? - nyögte el JungKook. - Mi mást tett V?
- WooJin... WooJin azért akarja, hogy szenvedj mert ő is szenvedett. - nézett a szemembe UnHyea. Csatát vívtak egymással a látó szerveink. Csodálom, hogy képes rám nézni... Régen is alig volt ereje szem kontaktust teremteni velem. Az után mikor megcsókoltam főleg nem volt képes rám nézni. De most... Érzem, hogy megfojt azzal a tekintettel ami pár éve olyan volt mint egy kölyök kutyáé. Felnőtt... - HaSung miatt...
- HaSung... HaSung miatt?! - kezdtem vicsorítani. - Soha semmit nem érzett iránta! Mégis valami csoda folytán azok után jön meg a kedve ami után meghalt! Vagy akkor találta ki, hogy szereti miután lefeküdtem vele?!
- Ha HaSungot szerette... - motyogta el MinJung. - Akkor miért akar megölni téged...? Miért akarja eltüntetni azt a személyt akitől HaSung boldog volt!?
A barátnőm felé fordultam. Könnyes volt a szeme. Amint észrevette, hogy őt nézem durván törölte meg a szemét az alkarjával. Elsietett mellettem és minden bizonnyal a szobámba szaladt. Hangosan vágta be maga mögött a szobám ajtaját.
- Olyan mintha most rám lenne mérges... - egy hosszú, fáradt sóhaj hagyta el a szám. - Nem értem mit tettem már megint...
- Szerintem MinJung örülne, ha nem beszéltél mindig arról a lányról akivel elveszetted... Szegény biztos úgy érzi, hogy még mindig HaSungot szereted... - lépett mellém Jin. - Ha ennyire HaSung megszállott lettél akkor hagyd békén MiNit... - elsétált mellettem, de nem reagáltam rá semmit.
Lehet, hogy MinJung kicsit hasonlít HaSungra, de... Nem szerethetem csak azért őt mert olyan mint Sung...
- Uha. Kérlek mond el mi történt. - terelte a témát Rap Monster.
UnHyea minden elmondott. Elmondta, hogy WooJin most még jobban a szenvedésemet és a halálomat akarja. Persze a fiúk nem tudják az igazi okát, hogy miért akar bosszút állni. Rohadt nagy gáz lesz, ha beszervezi az 1. körzetet! Senki se tudja, hogy jelenleg ki az aki azt a körzetet vezeti. Félek... Félek, hogy baja fog esni MiNinek! Félek, hogy az új családom darabokra hullik.

MiNi szemszögéből:

Egyenesen Tae szobájába rohantam. Magam mögött becsaptam az ajtót, majd az ágyra ültem és a hajamba túrtam. Hangos szipogás engedett magának utat. Attól, hogy vissza tartotta a sírást, csak a torkom kezdett kaparni. Miért jobb HaSung mint én? Lehet, hogy ő sokkal rámenősebb volt mint én valaha leszek.
Hátra dőltem az ágyon és lecsuktam a szemem. Csak pihentem, még nem egy kezet éreztem a csupasz térdemen. Lassan kezdett el simogatni.
- Ne... TaeHyung... - motyogtam el és megrántottam a lábam.
- Jin vagyok. - kuncogott a térdemet simogató fiú.
Kinyitottam és tényleg az idősebb fiú ült mellettem az ágyon, kezét a lábamon pihentette. Nem igazán beszéltünk senkinek arról ami a suliban történt ebéd szünet alatt. Még Yura se tudja, pedig elég sok mindent elmondtam már neki.
Felültem és kicsit távolabb ültem tőle. Elszomorodott, hogy annak ellenére, hogy milyen közel álltunk egymáshoz, most tartom a távolságot. A fiúk nem tudják, hogy lefeküdtünk Taevel.
- Miért vagy ilyen...? - suttogta el és az arcomat fürkészte.
- Én csak... egyedül akarok lenni, Jin. - pillantottam a mellkasára, majd a kezére ami a saját térdén talált új otthont.
- Tudod, hogy V csak kihasznál.
Ettől a kijelentéstől kénytelen voltam Jin arcára nézni. H-Hazudik? Semmi jelt nem látok arra, hogy hazugság lenne amit mond. Igaz...? V tényleg csak kihasznál...?
- E-Ez nem igaz... - csóváltam meg a fejem. - Mivel használna ki?
- Lefeküdtél vele... Ez már egy ok... - ült közelebb hozzám és a kezemre tette a kezét. - Miért?
- H-Honnan tudod...? - dadogtam el.
- Csak tudom... - vont vállat. Még közelebb helyezkedett hozzám. - Kihasznált és még sokszor kifog használni, MinJung. Te csak azért kellettél neki, hogy legyen kivel hemperegnie akkor is ha nincs olyan aki bedőlne neki! Az első alkalommal, amikor lesz egy lány aki bele megy... félre fog lépni.
- Tae nem ilyen! - álltam fel az ágyról. - Tudom...
- Már akkor megpróbált megdugni amikor haza kísért. Utána úgy beszélt rólad mintha egy baba lennél! Csak arra ment ki az egész, hogy legyen egy saját kurvája mint WooJinnek!
- Nem! - tettem a fülemre a kezem és lehunytam a szemem. - Nem, nem és nem! - vadul rángattam a fejem jobb és balra.
Felállt az ágyról és elém lépett. A kezét a vállamra tette és megállította a fejrázásom. Leengedtem a fülemről a kezem és kicsit kinyitottam a szemem. Közel volt hozzám.
- Ha meggondolnád magad... Szeretettel várlak a szobámban... Ha mégsem és faképnél hagy pár hónap, hét, vagy nap múlva akkor hatalmassal mosollyal az arcomon foglak magamévá tenni, mert mind ketten tudjuk, hogy én leszek az első akihez rohanni fogsz... - suttogta el, majd elengedett és elhagyta a szobát.
Amint bezárta maga mögött az ajtót, a számhoz emelte mind két kezem, majd a sírással együtt a földre roskadtam.

V szemszögéből:

- És mit akarunk tenni most? - nézett végig rajtunk JungKook. - Fogunk pár gépfegyvert és be rambozunk a 12. körzetbe?
- Ha WooJin össze haverkodik az 1. körzet vezetőjével akkor nem csak V-t foglya megölni az a barom... Körzet háború lesz... Rosszabb lesz a helyzet mint KunJun halálakor... - rázta meg a fejét NamJoon. - Ha sikerül beszerveznie az 1. körzetet mindenki elmegy innen. Nem fogom, hagyni, hogy bárkinek is baja essen.
- Lószart! - csapott az asztalra YoonGi. - Én aztán egy méterre se fogom elhagyni a körzetet! Inkább meghalok, minthogy megint vissza menjek oda ahonnan jöttem! Nem öltem még embert, de ha kell szívesen megteszem!
- Senkit nem fogunk megölni! - csapott az asztalra Rap Monster és fel állt a székről. - Nem fog senki se meghalni... Főleg nem a 12. körzetben... Tele van kislányokkal. Biztos találunk valami megoldást az egész helyzetre.
- Igen... Majd én besétálok a gyárba és akkor senkinek nem lesz semmi baja... - tűrtem ki a szememből a hajam.
- Ja! Senkinek nem esik baja, de te meghalsz! - nézett rám mérgesen Jimin. - Nem fogsz meghalni! Megérteted? - a harag eltűnt az arcáról és mintha könnybe lábadt volna a szeme.
- Majd ezt még megtárgyaljuk... - sóhajtott Moon. - Egyenlőre nem teszünk semmit. A szövetséges körzet rögtönk mellettünk van. Ha kell segítenek.
- Reméljük igazad van... - álltam fel az asztaltól.
- Kell valamiben segíteni? - nézett rám JungKook.
- Megvagyok. - mosolyogtam. - A kis cselédlányom már biztos hiányol.
- Beteg... - kuncogott Jimin.
Hátat fordítottam a fiúknak és a szobámba mentem. Lassan nyitottam be. Azonnal megpillantottam az ágyamban fekvő MinJungot. Nem aludt, mert amint észrevett felült és elmosolyodott.
- Sajnálom, hogy befeküdtem az ágyadba. - mosolyodott el és megtörölte a szemét.
- Az én ágyam a te ágyad is. - léptem az ágy oldalához és leültem rá. Pont MiNi mellé. - Minden rendben?
- Igen. - határozottan bólintott. - Kicsit túl reagáltam. - fordult felém.
- Az én hibám... - emeltem az arcához a kezem és gyengéden kezdtem cirógatni. - Bocsánat, hogy mindent egyszerre zúdítottam a nyakadba.
- Nem. - nevetett és megrázta a fejét. - Nem kellene ennyire gyerekesnek lennem.
A kezét a kezemre emelte és lezárta a szemét. Annyira boldog vagyok, hogy mellettem van. Most is! Pedig tudja, hogy rohadt nagy szarban vagyunk. Érzem, hogy mellettem lesz akkor is amikor már nem fogok oxigént lélegezni. Tudom, hogy szeretni fog mikor már halott leszek.
- MinJung... - motyogtam el. - Ha WooJin miatt halok meg... ígérd meg, hogy nem fogsz a bosszú után rohangálni.
Kinyitotta a szemét és teljesen ledöbbenve nézett rám. Nem akarom, hogy tudja, hogy mire készülök, vagy, hogy mi lesz ha csak az én ötletem marad. Azt akarom, hogy boldog legyen ameddig csak lehet és ne sírjon amikor meghalok. Nevessen és az legyen a szeme előtt, hogy mindig mellette leszek akkor is ha már nem élek.

15. Fejezet: Bosszú vágy

V szemszögéből:

~Három évvel ezelőtt~

Szép lassan haladtam vissza fele a boltból. Mindent megvettem ami a reggelihez kell. Már érzem anya finom étele ízét a számban. Egyre gyorsabban szedtem a lábam, hogy minél hamarabb haza érjek, igaz még nagyon messze van a lakásunk. Már szinte futottam amikor meghallottam, hogy egy csapat velem egykorú gyerek ordítozik az egyik sikátorból. Megtorpantam és benéztem a sötét helyre ahol egy fiú feküdt a földön és rugdosta pár idősebb srác. Egy fekete hosszú hajú lányt pedig két fiú fog le, hogy ne tudjon segíteni a barátjának. Gondolkodni kezdtem, hogy segítsek, vagy tovább menjek mintha semmit se láttam volna. Sajnos van egy olyan érzésem, ha most haza megyek soha nem tudom, majd megbocsájtani magamnak. Nagyot nyeltem és elindultam befelé a szűk utcában.
- Hé! - ordítottam el magam.
Rám kapták a fejüket a tőlem négy méterre lévő emberek. A fiút nem rugdosták tovább. A fekete hajú lány rám emelte a tekintetét. Az egész arca könnyes volt, a szemét pedig marta a sós könnye. Látszott az arcán, hogy már ő is kapott pár ütést.
- Mit akarsz? - bökött felém az állával, - minden bizonnyal a csapat vezetője - majd óvatosan, de magabiztosan tette zsebre a kezét. Nem volt olyan kivert kutya szerű, egész helyes srác volt. A kopott farmer dzseki kiemelte az alakját. Nagyon vékony srác. A fekete égnek álló haj miatt csak még keményebbnek tűnik. - Fordulj meg és húzz el... - ahogy beszél. Biztos jó pár évvel idősebb nálam. Nem csak a magassága árulkodik, hanem a beszéd stílusa és az öltözködése. Esetleg 16 éves. Nem több.
- Hagyd őket! - ordítottam amire a fiúk hátrébb léptek, de egy pillanatra se néztek le rólam. - Ha nem mentek el nem állok jót magamért! - kezdtem vicsorogni mire ők csak mosolyogni és nevetni kezdtek.
- Nagyon vicces egy kölyök vagy! - nevetett a farmer dzsekis. - Menj el és nem verünk meg...
Több se kellett nekem. Ledobtam a kezemben lévő szatyrokat és egyenesen arcon vágtam a nálam fél fejjel magasabb srácot. A zsebéből kiesett a keze és a falnak támaszkodott, hogy ne essen össze. A torkomban dobogott a szívem és alig jutottam levegőhöz az izgatottság és az adrenalin miatt ami gyűlt bennem.
- Menjünk... - jelentette ki az arcon vágott.
Elindultak kifelé. A lány amint szabad lett azonnal a földön fekvő fiúhoz ugrott és segített neki felülni, majd a falhoz húzta, hogy neki tudja dönteni a hátát. Segítség képpen én is leguggoltam és óvatosan döntöttem hátra. Kinyitotta a barna szemeit és rám nézett. Az egész arcát fedték a nagy lila vér aláfutások. Itt-ott felrepedt az arca.
- Jól vagy? - ült le  lány a fenekére és a fiú kezéért nyúlt aki azonnal a lány keze helyett az arcát választotta. A lány arcát simogatta és elmosolyodott.
- Nem bántott...? - motyogta el a srác.
- D-Dehogy, WooJin! Jól vagyok. Ő segített... - nézett rám. - HaSung vagyok. - mosolyodott el. A fekete frufruja a szemébe lógott. Igénytelenül volt levágva a haja. Látszott, hogy vagy magának vágja, vagy a WooJin nevű fiú szokta neki vágni. Szakadt volt a szürke, koszos farmerje. A piros árnyalatú pulcsi is inkább volt szürke.
- TaeHyung... Kim TaeHyung vagyok. - ültem rá a sarkamra.
- Köszi. - állt volna fel a földről a fiú. - Menjünk haza HaSung... Tae-nek biztos dolga van.
WooJin elvesztette az egyensúlyát és majdnem a földön landolt, de még időben nyúltam a karja alá és kaptam el. Nem volt rózsa illata. Az utcán élhetnek. Semmi kétség.
Vissza ültettem a földre és a szatyrokért szaladtam. A kezembe kaptam és gyors léptekkel ültem vissza a srác mellé. Elő kerestem a magamnak vett szénsavas vizet. Szinte már meleg volt és alig volt benne szénsav. Lecsavartam a tetejét és WooJin kezébe nyomta. Bele ivott, majd a kezére öntött belőle és megmosta az arcát. Vért és koszt mosott le a sebes arcáról.
- Köszi. - tette le az üres flakont maga mellé. Egy kedves mosoly kúszott az arcára.
- N-Nem vagytok éhesek? - dadogtam el és ismét a szatyorban kezdtem kotorászni.
- Nem akarunk lehúzni. - törölte meg a fiú arcát a pulcsija ujjával HaSung.
- Esetleg, ha neki tudsz enni adni akkor azt megköszönném. - ült feljebb WooJin és a szatyorba nézett. - Nem kell sok minden csak egy kis kenyér.
- Ha te nem eszel akkor én se! - fogta meg megint a fiú kezét. - A héten harmadszorra vernek meg!
- Tessék. - adtam oda az egész szatyrot. - Majd elmegyek megint a boltba. - mosolyodtam el.
HaSung elvette a szatyrot és bele nézett. Tudom, hogy nem sok dolog volt benne. Egy konzerv, egy egész kenyér, chips és egy üveg kóla. Rám nézett a lány, majd WooJin orra alá tolta a szatyrot.
- N-Nem! Ezt mi nem... Nem lehet! - rázta meg a fejét a földön ülő fiú. Kivette a lány kezéből és vissza akarta nekem adni.
- De. - álltam fel és a kezembe vettem az utolsó szatyrot amiben a mai reggelire való volt. - Én megyek, de, ha szeretnétek Akkor holnap is hozok kaját. - mosolyodtam el.
- T-Tényleg!? - pattant fel HaSung és megfogta a kezem. Válaszul csak bólintottam. - Nagyon szépen köszönjük!
Majdnem két hónapig vittem nekik ebéd előtt a kaját. Volt olyan mikor velük ettem és Uha után velük töltöttem a napjaimat. HaSung volt az első lány az életemben aki több volt mint barát. Az első lány volt a nemi életemben. Még ma is emlékszem a nyögdécseléseire a 12. körzet elhagyott ruha gyárának egyik terméből. Minden békés volt egészen addig ameddig WooJin még nem ismerkedett egy sráccal. Nem tudtam ki volt, de aztán HaSung felvilágosított. Az egyik srác aki az ismerkedésünk napján a verők között volt, HeiMi. WooJin hanyagolni kezdte HaSungot és engem is. Egyik nap suli után indultam a találkozó helyünkre. De amikor oda értem három ember helyett, csak WooJin fogadott.
- HaSung? - kérdeztem és leültem a barátom mellé a padra.
Csak a kezét bámulta, majd lassan nézett fel rám. Lenéztem a kezére amit az utca lámba világított meg. Magam is meglepődtem azon amit láttam. Véres volt a keze. A szürke pulcsija ujja is, egészen a könyökéig.
- Mi történt? - pillantottam vissza az arcára.
- Figyelj TaeHyung... - sóhajtott és lehunyta a szemét. - HaSung és HeiMi... - sajnos tudtam mit akar mondani. Mindössze 14 éves fejjel tudtam, hogy nagyon nagy baj van, de reménykedtem nem azt mondja amire gondolok. - Meghaltak...
A remény ami eddig bennem élt elveszett. A szívem kihagyott egy ütemet és megszólalni se tudtam. A levegő nem talált utat magának. Nem tudtam elhinni, hogy HaSung már nem él. Az arcomhoz emeltem a kezem. Sírni kezdtem és lecsúsztam a padról. Felhúztam a lábam a mellkasomhoz. Szinte már ordítottam, a szívem darabokra tört.
- Miért?! - kiabáltam, de nem néztem a barátomra. - Hogyan?!
- Nem tudtam... Segíteni... - motyogta el. Hallottam, hogy a pad reccsen egyet, fel állt róla. - Tae... - A nevem hallatára rá néztem. A fejére dobta a süsüjét és hátat fordított nekem. - Többet nem akarok veled találkozni... Felejts el... - indult el.
- Várj már! - álltam két lábra, de nem léptem utána. - E-Ezt nem teheted! Most nem!
- Köszönöm amit értem és HaSungért tettél... Köszönöm, hogy az nap segítettél... - zsebre tette a vérrel vörösre festet kezét és lassú léptekkel hagyott a pad mellett. - Remélem többet nem látlak.
- WooJin! - ordítottam, de nem volt erőm utána szaladni, pedig egyre távolodott tőlem.

MiNi szemszögéből:

A nappaliban lévő kanapé mellett ültem és V kezét szorongattam. Miért nem ébred már fel? Néha-néha megrezzen a teste, vagy a kék esetleg zöld foltos arca. A keze remeg, de akkor se fogom elengedni.
- Ha... Ha... Sung... - motyogta el.
Elengedtem a kezét és kirohantam a konyhába ahol a többiek ültek és beszélgettek. Rám néztek, majd Jin felállt és sietve ment el mellettem egyenesen Taehez.
- Gyere MinJung. - mosolygott Jimin. - Csinálok neked egy teát. - pattant fel a székről amin ült, majd elkezdett teát csinálni.
- Köszönöm... - ültem le a helyére.
Még mindig nem értem azt amit Uha mondott. Szóval akkor Tae és ő barátok voltak? Legjobb barátok? Nekem ez olyan... fura... Én sose tudnék a barátnőmön bosszút állni.
A gondolataimból az elém helyezett forró tea isteni illata húzott vissza. A sárga színű folyadékot kezdtem bámulni amiben viszont láttam magam. Ki az a HaSung? Miért nem az én nevemet motyogta el?
- Valami baj van? - kérdezte Suga.
- Ümm... - nyögtem ki és megráztam a fejem.
A kezembe vettem a csészét. Levegővel együtt ittam bele a teába, majd lenyeltem. A forró folyadék végig melegítette a nyelő csövem. Akkora volt a csend, hogy tisztán hallottam, ahogy a gyomromba érkezik.
- Ki az a HaSung...? - suttogtam el és vissza tettem magam elé a csészét, majd folytattam a tükörképem nézését.
- HaSung? - kérdezte vissza UnHyea. - Ő volt Tae első barátnője... Miatta lett olyan amilyen... Egyik nap még boldog volt, de a következő nap már nem is beszélt velem... Teljesen össze tört amikor meghalt...
Erre már felnéztem a falnak támaszkodó fiúra. A körmét piszkálta. TaeHyung első barátnője... elhunyt...? Nem tudtam erre semmit se mondani. Fájni kezdett a torkom.
- V beszélt róla? - érdeklődött NamJoon.
- Nem beszélt ő semmiről! - fel dúltan állt fel az asztaltól.
Gyors léptekkel hagytam el a konyhát. Vissza mentem Jinhez és Vhez. Ahogy benyitottam Tae az kanapé szélén ült félmeztelenül és Jin ápolta. A "pasim" rám nézett és elmosolyodott.
- Szia. - köszönt V. - Jól vagy?
- Igen. - bólintottam és beljebb sétáltam.
Egészen a kanapéig, majd leültem Tae mellé. Igaz, hogy fél méter távolság volt köztünk. Végig mértem a sebesültet. Fáslival volt az oldalára rögzítve a fagyasztott zöldborsó. Annyira megakarom ölelni, de haragszom rá. Semmit nem mondott a barátságáról Uhával és a lányról aki meghalt. Úgy érzem, hogy egyáltalán nem ismerem őt.
- Kész... Ha lehet azért került a gyors mozdulatokat. - állt fel Jin és rám nézett. - Jobb lenne, ha kijönnél. - fogta volna meg a kezem, de nem hagytam neki. Ahogy a bőre az enyémhez ért elrántottam a végtagom. - Ha kell valami akkor szólj, V... - csalódottan hagyta el a nappalit.
Végig néztem ahogy elmegy, majd a földet kezdtem bámulni. Tae keze végig siklott a hátamon.
- Ne! - szóltam rá, majd távolabb ültem tőle. - Most... Kérlek ne... - néztem rá.
Csalódottság ült az arcára. Olyan volt mint egy kis kutya aki nem kap az ebédből egy kis kóstolót. Nehezen, de elmosolyodott.
- Miért? - nyögte ki hosszú várakozás után.
- V én... Nem akarok veled lenni... - suttogtam el és vissza néztem a földre. - Most nem...
- MinJung... Én akarom a csókod. - olyan határozottan jelentette ki, hogy a hideg végig futott az egész hátamon, testemen. Ismét rá néztem. - Csak egy puszit. Kérlek.
Közelebb ültem hozzá és oldalra döntöttem a fejem. Egy puszit nyomott az arcomra. Éreztem, hogy fel repedt a szája. Szúrta a bőröm a nagyjából fél perc hosszú puszi. Amint elhajolt tőlem felé fordultam. Persze, hogy nem tudott leállni csak egy puszinál. Lány csókot nyomott a számra. Azonnal viszonyoztam az érzéki csókot. Biztos volt valami oka amiért nem mondta el.
Lassan döntött a hátamra a kanapén. Óvatosan simítottam végig a hátát, de sajnos nem voltam elég óvatos.
- Aú... - szisszent fel és elhajolt tőlem.
- Sajnálom! - tettem az arcára a kezem.
- Nem baj... - mosolygott és megcsókolt. - Ugye... MinKi nem ért hozzád...? - nézett újra a szemembe.
Nem mondtam semmi. Teljesen el is felejtettem, hogy vissza csókoltam. Nem csak hozzám ért...
- Tae... Valamit el kell mondanom... - másztam ki alóla és fel ültem. Háttal helyezkedtem el. Nem akarok a szemébe nézni mert tudom, hogy mérges lesz. - M-Megcsókolt... H-Ha én nem csókolók vissza...
Vártam, hogy kiabáljon, de nem tette. A karja körém vonódott és erősen húzott magához. Éreztem, hogy fáj neki. Egyre jobban szorítja a kezével a pólómat. A száját a nyakamba túrta és mély, szaggatott levegőt vett.
- TaeHyung... Engedj el. Érzem, hogy fáj neked! - szóltam rá, de nem is érdekelte.
- Szeretlek... - suttogta. - Nagyon szeretlek...

WooJin szemszögéből:

Ha csak vissza gondolom TaeHyungra elkap az az érzés mint aznap este. Eszembe jut az a nap amikor enyém lett az egész 12. körzet. A nap amikor HaSung meghalt. Mai napig kísért álmomban az amit akkor láttam. A kés ami a hasából állt. A lila szája és a kihűlt teste. Lassú voltam. Nem tudtam megvédeni. nem tudtam pedig megígértem neki! Megígértem, hogy egyszer egy nagy házban fogunk élni. Akkorában, hogy egy egész menhelynyi kutya befért volna. De most... Egy elhagyatott gyárban heverem ki az elmúlt nap traumáját. Fél tíz múlt. Kopott szürke falak, helyenként a festék leugrott a falról. A szobában ahol minden napjaimat töltöm nincs más csak egy asztal, egy szék, pár üveg sör, egy kettő lámpa amik félhomályt adnak és egy elég csinos lány aki most is az asztal alatt dolgozik rajtam.
Lassan nyúlok az egyik üvegért és veszem a kezembe, de még mielőtt a számhoz érne az üveg széle a kislány - aki maximum van 15 esetleg 16 éves. - olyan helyen nyal meg amire felnyögök és a sör kilöttyen a mellkasomra.
- Elég... - szólok rá. Leteszem a kezemből az üveget és hallom, hogy felhúzza a sliccem. A kezéért nyúlok, majd megfogva a csuklóját az ölembe rántom és a lábamra ültetem. A derekánál fogva húzom magamhoz közelebb, majd egy csókot lopok tőle, mire ő a vállamra teszi a bal kezét és hevesen kezdünk csókolózni. Egészen addig tart a nyelves puszi még valaki kopog az ajtón. A lány elhajol tőlem. - Gyere! - szólok ki.
Kinyílik az ajtó és Uha lép be rajta. Az arcát egyetlen egy heg, seb, vagy lila folt sem fedi. Bezárja az ajtót maga mögött, majd az asztalomhoz sétál. Végig méri az ölemben ülő rövid vörös hajú lányt akin mindössze egy bugyi és egy kék trikó van melltartó nélkül. Áhh... Miért van az, hogy MinJungnak 16 éves létére hatalmas melle van, bezzeg ennek a vöröskének éppen, hogy nőtt valamije.
- Sikerült kiszöknöd? - mosolyodok el és lassan csúsztatom végig a kezem a lány oldalán egészen a melléig, majd az előbb említett testrészére markolok, mire ő kétségbe esetten nyög fel.
- Kettesben akarok veled beszélni. - jelenti ki és még közelebb lép az asztalomhoz. A lányra néz aki már szinte sír az ölemben. - Kérlek. - néz bele a szemembe.
Elengedem a lányt. Kiugrik az ölemből és kisiet a szobából. Én is felállok és az egyik sarokban lévő francia ágyhoz sétálok. Elkezdem kigombolni az ingem és várom, hogy UnHyea megszólaljon.
- Abba kellene hagynunk ezt az egészet. - töri meg a csendet. - Jól tudod mi lesz, ha Rap Monsterék vissza akarnak vágni. Jin a 9. körzetből jött. Azóta NamJoon az egész körzetet kisajátította. Igaz, hogy más vezető van, de akkor is. Suga a 22. körzetbe született és az egész körzet mellette áll. Ha össze számoljuk a 9-est, a 10-est és a 22-es körzetet akkor te is rájössz, hogy több százan vannak! NamJoon mindenkit megfog ölni! - emeli fel a hangját még én levetem az ingem, majd lassan fordulok felé.
- Ennyire hidegen hagy a bátyád halála? - szólalok meg mire ő megrezzen és hátrál két lépést.
- Nem... De ha nem hagyom fel a bosszú vágyat akkor az utolsó bátyám is megfog halni... - hajtja le a fejét. - Te se akarod, hogy HaSung álma a semmibe vesszen.
- Ne hozd fel őt! - ordítok rá és közvetlenül elé lépek. - Soha ne mond ki a nevét... - kapom el a pólója nyakát és teljesen közel húzom magamhoz. - Én vagyok a főnök. Az lesz amit én akarok... És én azt akarom, hogy kapjátok el MinJungot. Hozzátok ide, V-vel együtt és addig... - még mielőtt befejezhetném a mondatomat közbe szól.
- Tae a barátod volt... Egy hónap alatt több időt töltött feled mint velem... Megmentett. Ételt adott, de te megakarod ölni. Megakarod ölni egy olyan ember miatt aki hét évesen a szarban hagyott, majd felajánlotta, hogy segít neked, hogy te legyél a főnök. Soha nem volt olyan barátod a bátyám, mint TaeHyung! KunJun sose volt olyan jó barátod mint Tae... És ezt te is tudod...
Több se kellett. Hátrébb löktem magamtól és arcon vágtam. Azonnal a földön kötött ki és nem is állt fel.
- Lószart se tudsz rólam! - guggolok le érte, majd kicsit felemelem a pólójánál fogva és újra arcon ütöm. - Megfogom ölni Taet! Megölöm, de előtte végig fogja nézni azt amit én anno! - állok fel.
Nehezen, de a hátára fordul és kisöpri a szeméből a haját. Lassan folyik ki a szájából a vére, amit meg töröl a kezével, majd megszólal.
- Te szerelmes voltám HaSungba... Szerelmes voltál... a mostoha testvéredbe... Csak azért akarod megölni Taet mert nem te voltál az akit HaSung szeretet... Tae olt az akivel először lefeküdt... Semmi köze a bosszúdhoz a bátyámhoz...
Ökölbe szorult a kezem és akkorát rúgok megint bele mint még soha, A rúgás után már meg sem mozdul csak csukott szemekkel fekszik a koszos, fa padlón. Hátrébb botorkálok egészen a falig, aminek neki is ütközök, majd szép lassan a fenekemre ülök és hisztérikus sírásban török ki. UnHyeanak igaza van. A bosszúmnak semmi köze nincs KunJun halálához.

14. Fejezet: Legjobb barátok

MiNi szemszögéből:

Arra ébredtem, hogy valaki a vállamat simogatja. Lassan nyitottam ki a szemem és Vvel találtam szembe magam. Meztelenül feküdt mellettem. A takaró csak a derekáig volt húzva. Láttam, hogy a mellkasomat méregeti. Magamra néztem. Ahogy megláttam, hogy a mellem nincs betakarva azonnal a nyakamig húztam a takarom.
- Mintha még nem láttalak volna... - kuncogott és közelebb húzott magához. - Este olyan hamar elaludtál... - puszilta meg a fejem búbját.
- L-Lefárasztottál! - csuktam be a szemem.
- Mivel? - csúszott a keze lejjebb a vállamról.
Egészen addig csúszott még a keze el nem tűnt a takaró alatt és a mellemre tette a kezét.
- Mit szólnál, ha megismételnénk az estét? - emelte fel a fejem a másik kezével és megcsókolt. Egy könnyű mozdulattal húzott maga felé. A keze az oldalamat simogatta és azon volt, hogy magára ültessen.
- Tae... - hajoltam el tőle. - Most nem akarom... - egyenesedtem fel.
- Oké... Értem... - tett le magáról és felült. Az arcomra simított és megcsókolt. - Pihenj csak. Elmegyek lezuhanyozok.
Kimászott az ágyból. Még hátulról is szexi! Az a fenék! Elhagyta a szobát én meg vissza dőltem a párnákra. A kezembe vettem egy párnát és az arcomba nyomtam, majd ordítani kezdtem. Nagyon boldog vagyok! Annyira rossz, hogy ma délután vissza kell mennünk... Ezt hittem, hogy az töltött nap szörnyű lesz, de nem... Örülök, hogy eljöttem. Viszont... Most mi van köztem és TaeHyung között? Járunk? Nem beszéltük meg...
- Kész vagyok! - ordított V. - Lementem a konyhába!
- Rendben!

Felültem és szét néztem. Egy sötétkék karórát pillantottam meg az ablak párkányán. TaeHyungé? A kezembe vettem és megnéztem. Nagyon szép óra! Vissza tettem a párkányra és felálltam. Kerestem tiszta ruhát és elrohantam zuhanyozni. Hamar megvolt és vissza mentem a szobámba. A kezembe vettem az órát és lementem Vhez. A konyhába lépve láttam, hogy a pultnál dolgozik. Meghallott így kénytelen volt felém fordulni. Elmosolyodott és a kezét nyújtotta nekem.
Fel emeltem a kezemet amiben az óra volt. Az arcomról az órára nézett, majd kivette a kezemből.
- Hol találtad? - tette vissza a kezére.
- A szobámban hagytad. - mosolyogtam. - nagyon szép.
- Tudom... - nézett fel a kezéről. - Nagyapámé volt... Nekem adta a kórházban. Azóta hordom. Csak akkor veszem le amikor víz alá megyek.
- Jó ízlése volt a nagyapádnak. Nagyon szép és drága óra. - fogtam meg a kezét és közelebb léptem hozzá.
- Neked is nagyon jó ízlésed van... - tette a derekamra a kezét még én a nyakába karoltam.
- Hogy érted ezt...? - suttogtam és felnéztem rá.
- Nem sok lánynak van ilyen tökéletes pasija... - nyomott egy puszit a homlokomra.
- Szóval már a barátnőd vagyok? - emeltem fel az állam.
- Igen... Az vagy... - csókolt meg.
Simogatott és csókolgatott. Egyre durvábban és erőszakosabban csókolt. Nagyon jól esett. Az asztalhoz tolt és rá ültetett. Szét nyitotta a lábam és közéjük állt. Minden pont ugyan olyan volt mint anno az iskolában. A zsebemben lévő telefonom rezegni kezdett.
- V-Várj Tae... - motyogtam és elhajoltam tőle.
- Baj van? - nézett a szemembe.
- Valaki hív.
- Fene... - csapott a fejére V. - Elfelejtettem valamit... - hagyta el a konyhát.
Kibújtattam a zsebemből a telefonom, és megnéztem ki hív. Ki más mint az édes bátyám? Végig húztam az ujjamat a kijelzőn, így fel vettem a telefont, és a fülemhez tettem.
- Szia. - szóltam bele és leugrottam az asztalról.
- Szia. - köszönt vissza. Hallottam, hogy mocorog, ezért arra a pár másodpercre csend lett. - Minden oké? Akkor ma este jöttök haza? 
- Igen. - bólintottam annak ellenére, hogy nem lát. Szokásom a bólogatás... - De majd egyedül haza megyek. Nem kell féltened!
- Rendben, rendben. - nevetett. - Már nagy lány vagy. 
- E-Ezzel most mire gondolsz?! - ijedtem meg. Miért beszél úgy mintha tudna az estéről?!
- Hát már egyedül mész nyaralni... Hiányzol... 
- Te is... - mosolyodtam el. - De most megyek. Majd hívlak, ha elindultunk.
- Rendben. Szia. Vigyázz magadra! 
- Oké. Szia. - tettem le a telefont.
Vissza tettem a zsebembe, elvettem egy nutellával megkent kenyeret és enni kezdtem. Éhes vagyok. Remélem V nem fog kibukni, hogy nélküle kajálok.

V szemszögéből:

Hogy feledkezhettem meg Rap Monsterről?! Ki fog nyírni! Megígértem, hogy minden este hívem erre én MinJung miatt teljesen elfelejtettem. Áh... Remélem nem lesz nagyon mérges.
Kirobogtam a konyhából és kikerestem NamJoont a telefonomba, majd hívni kezdtem. Kicsengett, és pár pillanat múlva fel is vette.
- Miért nem hívtál este?! - ordított a telefonba. Kénytelen voltam távolabb emelni a fülemtől a készüléket, hogy meg ne süketüljek.
- Elfelejtettem, mert álmos voltam! - ordítottam vissza. - De most felhívtalak, szóval nyugodj már le!
- Jó... Mi történt tegnap, hogy annyira elfáradtál? 
- Semmi... - sétáltam az ablakhoz és kihúztam a függönyt. - Minden nyugodt. - pillantottam körbe amikor hét fiút pillantottam meg. Megfagytam amikor megláttam MinKi szinte már hófehér haját. - NamJoon...
- Mi van V? 
- Nagyon nagy gáz... - életemben először féltem. Remegni kezdett a lábam és nyelni se tudtam. A levegő vételem is megállt egy pillanatra.
- Mi van TaeHyung?! - ordított a telefonba Nam. - Mond már!
- Le kell tennem... - mondani akart valamit, de kinyomtam a mobilom. Ökölbe szorult a kezem.
Nem tudunk elmenni! Nincs hátsó ajtó és az ablakokon kimászni se tudunk... Ki kell találnom valamit!
- Nem akartalak zavarni, hallottam, hogy telefonálsz. - jött ki a konyhából MinJung. - Valami baj van? - lépett mellém és az arcomra nézett.
- Menj fel az emeletre... - néztem rá a szemem sarkából. - Búj el akármit hallasz ne gyere ki. Érted? - fordultam felé és a vállár tettem a kezem.
- Értem... - motyogta el.
Egy hosszú csókot nyomtam a szájára, majd mint a villám felrohant a lépcsőn. Remélem jártas a bújócskában és olyan helyre fog elbújni ahol senki nem keresné. Hatalmas görccsel a gyomromban ültem le a lépcső legalsó fogára és vártam. Vártam, hogy felérjenek. A kezemet tördeltem és a számat harapdáltam. Hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó. Hosszan lehunytam a szemem és mély levegőt vettem. Hallottam, hogy elindulnak befelé a lakásban. A földet bámultam és észre vettem, hogy hárman megállnak előttem.
- És még azt mondtad nehéz lesz megtalálni. - hallottam SooHun gúnyos hangját.
Felnéztem. SooHun, MyungDae és UnHyea álltak előttem. Felálltam és az előszobába néztem. Mindenki ott állt. WooJin levetődött a kanapéra és végig mért, majd elmosolyodott. Arcon tudnám köpni...
- Hol van MiNi? - mosolygott MinKi és zsebre tette a kezét.
- Honnan tudjam? - mosolyodtam el én is. Sajnos a fantasztikus humorérzékemet SooHun nem értékelte ezért egy hatalmas jobb horgossal ajándékozott meg amitől kénytelen voltam padlót fogni. Nem volt nagy. Inkább csak váratlanul ért.
- MinJung! - ordított WooJin. - Ha lejössz nem verem meg TaeHyungot... Annyira... - állt fel és gyomron rúgott.
Le ne merj jönni! A rúgás után perceket vártunk, de MiNi nem indult meg fentről. WooJin csak sóhajtott, majd ismét belém rúgott.
- Na jó... - tette zsebre a kezét. - Ha nem jössz le akkor felmegyek és megduglak! Nem mintha most nem azt akarnám, de akkor kénytelen leszek úgy bemocskolni az édes kis szüzességed, hogy szét repedsz!
- Rohadj meg! - ordítottam amire ő ismét csak megrúgott.
- MinKi van fent tizenöt perced... Ha megtalálod azt csinálsz vele amit akarsz, de nem baszhatod meg. - nézett a szőke fiúra.
- Nem lehetne húsz? Esetleg harminc? - billentette oldalra a fejét.
- Húszon öt... Így megfelel? - forgatta a szemét WooJin.
- Köszi. - indult felfele a lépcsőn. - MinJung! Cicám! Jövök érted!
Össze szorítottam a szemem és ökölbe zártam a kezem, majd össze gömbölyödtem.
- Na ki akarja megverni a legjobb haverunkat? - nevetett WooJin.
Kinyitottam a szemem és körbe néztem. Szinte mindenki felemelte a kezét. Egyedül UnHyea volt az aki nem akart megütni... Pedig ő az akinek a legnagyobb igénye van rá...

MiNi szemszögéből:

Mi más tehettem volna otthagyva Vt fel mentem az emeletre, csak előtte a tévé mögött lévő zseblámpát a kezembe vettem. Felértem és körbe néztem. Hova bújhatnék? Tae ágya alá nem. Azonnal észre vesznek ha feljönnek.
Szinte már az összes lehetséges helyet végig néztem, amikor megláttam a beépített szekrényt az előszobában. Oda siettem és nehezed, de oldalra toltam az ajtaját. Semmi nem volt benne. Azonnal bemásztam. Behúztam az ajtót és a lehető leghalványabb üzemmódon, de felkapcsoltam a lámpát, majd körbe néztem. Semmi nem volt bent. Lenyomtam, és hátra döntöttem a fejem. Mi lehet lent?
- MinJung! - ordította valaki a nevem és felkaptam a fejem. Ismerős volt. - Ha lejössz nem verem meg TaeHyungot... Annyira...
Tae azt mondta ne menjek le akármi történik. A térdemre hajtottam a fejem és a fülemre tettem kezem. Nem akarom hallani, hogy megverik TaeHyungot! Miért nem lehet minden olyan mint tegnap este?!
 - Ha nem jössz le akkor felmegyek és megduglak! Nem mintha most nem azt akarnám, de akkor kénytelen leszek úgy bemocskolni az édes kis szüzességed, hogy szét repedsz! - ordított megint. Felismertem a hangját... WooJin. Itt van velem egy házban. Végig folyt egy könnycsepp az arcomon.
- Rohadj meg! - kiabált V.
Nem akarom, hogy bántsák Taet! Akármit tett az baleset volt! Ő nem akarta megölni azt a fiút! Miért kell Vt ennyire a múltjához láncolni? Miért kell bosszút állni egy halott ember miatt? Még jobban össze húzódtam.
- MinJung! Cicám! Jövök érted! - ismét felkaptam a fejem. M-MinKi?!
Egyre hevesebben vettem a levegőt. A szívem a torkomban dobogott. M-Mi lesz, ha megtalál? A számra tapasztottam a kezem.
- Hol bujkálsz? - csapta be valamelyik ajtót. - Senki nem fog bántani, cicám! Gondolj bele mennyire élvezted az iskolában amikor kényeztettelek! - sétált el a szekrény előtt amiben elvoltam bújva.
Becsuktam a szemem és remegtem. A kezemben szorongattam az elemlámpát. Le kell nyugodnom... Ha fel hívnám Jint... Talán tudna segíteni... A zsebembe nyúltam, de sehol nem találtam a telefonom.
- Nicsak! - csattant fel a szekrény előtt MinKi. - Ez csak a te telefonod lehet!
Észre vettem, hogy egyre több fény szűrődik be a szekrénybe. Kinyílt az ajtó és MinKi keze nyúlt be. Megfogta a lábam és kifele kezdett húzni.
- Ne! - ordítottam, de hasztalan volt. Kihúzott és maga alá tepert. A fejem felé emelte a kezeimet és össze fogta. - Engedj el!
Elmosolyodott, majd a nyakamhoz hajolt és végig nyalta egészen a kulcs csontomtól a fülemig. Össze zártam a szemem és nem ellenkeztem. Elhajolt tőlem és megcsókolt. Erőszakosan dugta át a nyelvét és szinte már a torkomban kotorászott. A szabad keze a pólóm alatt vándorolt felfelé. A szorítása gyengült amikor vissza csókoltam. Sőt! Elengedte a kezem. Átkaroltam a bal kezemmel, a jobbal pedig az elemlámpát kezdtem keresgélni. Amint meg folt rá markoltam, majd eltoltam magamtól. Kinyitottam a szemem, majd a nyitott szemébe néztem. Egy könnyű mozdulattal ütöttem fejbe amitől leborult rólam. Felültem és rá néztem. Csukott szemekkel feküdt mellettem és meg sem moccant. Megkerestem a telefonom, majd felálltam. A lépcsőhöz léptem és hallgatózni kezdtem.
- Még három perce van. - nem tudom ki lehetett ez. Mély hangja volt, de kellemes. Olyasmi mint Vnek.
- Sajnálhatja, hogy nem volt itt. - nevetett a másik.
- Inkább agyon versz valakit minthogy egy szűz lányt tapogass? - nevetett WooJin.
Mindenki nevetni kezdett. Mennyien lehetnek? Én és egy zseblámpa képes lennék elbánni jó pár fiúval? Valamelyiket biztos fel sem érem! Kikel találnom valamit. Körülnéztem az egész emeleten és a kezembe vettem V szobájában lévő távkapcsolót, majd kimentem a teraszra. A lépcső aljához dobtam, majd vissza siettem a lépcső tetejére.
- Azt ne mond, hogy leugrott az emeletről! - ordított az egyik.
Hallottam, hogy ki sietnek az udvarra. Lassan mentem le a lépcsőn. Két ember állt az előszobában. V a földön feküdt. Alatta egy kis vértócsa. A számra haraptam, majd még lejjebb mentem. UnHyea a konyhában állt és jó ideig szemeztem vele. Megrázta a fejét. Ő most...? Nem szól a barátainak? Fel emelte a kezét. A mutató ujját mutatta. Egy? He?
- SooHun! Gyere egy kicsit! - ordított Uha.
Elsétált előttem. Egy erőteljes mozdulattal vágtam tarkón az elemlámpával. A földre borult. Rám nézett. Állt volna fel, de megint fejen vágtam. Nyögött egyet, majd kiterült. A konyhába néztem. Uha csak állt és nézte mit csinálok.
- Gyere! - szólt.
Oda rohantam hozzá, majd megölelt. Váratlanul ért az amit csinál. Nagyon is váratlanul. Csak állt és magához ölelt.
- Még négyen vannak... - suttogta a fülembe.
Még négy?! Lány vagyok! Nagyából 150 centi és gyenge! Erősen kétlem, hogy én képes lennék egyedül leütni négy erőteljes fiút, majd haza vinni TaeHyungot.
- Segítek... Az előbb hívott NamJoon. Már úton van a fiúkkal...
- Honnan tudod...? - suttogtam.
- Maradjon az én titkom... - tolt el magától. - A lényeg, hogy menj le a pincébe. - mosolyodott el.
- Nem! Ha nem kerülök elő akkor TaeHyungot jobban össze verik! Nem fogom hagyni! - ráztam meg a fejem.
- V! - Jimin hangjára fel kaptam a fejem és kiszaladtam a konyha elé. - MinJung! - mosolygott.
Oda rohantam hozzá és a nyakéba ugrottam. Sírni kezdtem. Nem merek rá nézni V arcára... Nem akarom látni.
- MinJung! - hallottam Jin hangját. - Jól vagy?
- Igen... - léptem hátrébb Jimintől és megtöröltem a szemem. - De Tae... - pillantottam rá a szemem sarkából. Megláttam a sebes arcát. Lila, fekete és kék voltok díszítették a szája felrepedt és az orrából is folyik a vér. Felé fordultam és leguggoltam hozzá. Megfogtam a kezét, óvatosan az enyémre szorított. - TaeHyung... - kezdtem megint sírni.
- Uha. - szólalt meg NamJoon az erőteljes hangján. - Szépen itt hagytak. - ült le a kanapéra.
- Mi mást vártam volna a bátyámtól... - sóhajtott.
- Te ütötted le? - nevetett J-Hope.
- Én nem. - válaszolt Uha. - MinJung volt.
- Te voltál? - kérdezte Suga és a kezét nyújtotta nekem hogy felhúzzon.
Megfogtam a kezét és felhúztam magam. Leültetett a kanapéra, de végig Vt néztem. Oda lépett hozzá Jin és felállította. Nagyon megverték.
- Megyek lefürdetem. - kezdte el cipelni a fürdőbe.
Néztem ahogy V próbál lábra állni, de nem megy neki. Nincs semmi életereje. A fiúk kiverték belőle az összeset. Segíteni akarok Taenek... De először tudni akarom mi ez az egész.
- Jimin. - szólt Suga. - Ki kellene tenni a két jó madarat. - lépett a sráchoz sráchoz, majd felemelte.
Jimin nem mondott semmit csak segített YoonGinak. Mind két fiút kivitték. Azt nem tudom hova, de remélem jó messze. Vissza jött Jimin és Suga, majd leültek mellénk. Nem értek semmit...
- Hogy kerültök ide? - kérdeztem és a kezemet kezdtem piszkálni.
- Uha... Uha hívott minket. - válaszolt JungKook. - Vagy, hogy mondjam, hogy ne hangzón hülyén.
- Amikor azt tette Yurával én kiakadtam és megmondtam mit gondolok erről az egészről. - kezdett mesélni UnHyea. - Nem igazán tetszett neki amit mondok... Elég alaposan elvert. A bátyám meg akkora segg nyaló, hogy végig nézte ahogy engem laposra vernek. Megkerestem az iskolában J-Hopeot és beszéltem vele. Nem akartam a testvérem ellen lenni... De... Nem akartam, hogy olyan emberek essenek bajba akiknek semmi közük az egészhez. Mikor megtudta WooJin, hogy ide jöttök ő is jönni akart. Amikor hozzátok indultunk küldtem egy SMS-t NamJoonnak. Nagyából ennyi...
- D-De... Te nem haragszol TaeHyungra? - néztem fel rá.
- Azt nem mondanám... De nem látom értelmét a bosszúnak. Nem mondom, hogy nem akarom, hogy átélje azt amit én, de hülyeség lenni... Megmondtam a fiúknak, hogy bosszút fogok állni... Csak a testvérem miatt.
- Bosszút!? - álltam fel és felé fordultam. - Mégis milyet?!
- Az órája... Sokat jelent neki. Nekem elég, ha darabokra tőrhetem. Nem szeretek bántani másokat... Főleg nem a régi barátomat...
- Tessék?

V szemszögéből:

~Három évvel ezelőtt~

Délután öt óra van. A suli melletti dombon ülünk Uhával. Lassan itt a nyár és mi a 12. körzetben pihenünk. Kigombolt inggel fekszem a friss zöld füvön és csak azon gondolkodom, hogy mi legyen jövőre. Még egy évem van és egyedül kell hagynom Uhát...
- Min gondolkozol ennyire Tae? - szólalt meg vékony hangján UnHyea.
- Semmin... - néztem rá. - Ugye tudod, hogy hány óra?
- Persze. - mosolygott. - De még van időm. Elég ha húsz perc múlva indulok. - dőlt hátra és a kezével támasztotta magát. - Pedig most elég nagy kedvem van menni.
- Csak nem lehet olyan rossz a testvéreiddel lenni. - ültem fel. - Mit is dolgoznak? - kérdeztem és elkezdtem össze gombolni az ingem.
- Boltban dolgoznak... - kezdte a füvet tépkedni, majd odébb dobta. - Nem csinálsz ma semmit?
- Nem igazán. - dőltem vissza a hátamra. - Talán... Neki kezdek a házi dolgozatnak...
- Tae! Holnap uránra kell és te még nem kezdtél hozzá?! Három oldalt nem fogsz össze hozni két délután alatt! - nézett rám mérgesen. - Ezen függ az év végi jegyed!
Annak ellenére, hogy egy évvel fiatalabb mindig nevelni akar. Olyan mintha az apám lenne... Mondjuk annyira nem férfias, de igaza van. Meg kellene csinálnom.
- Négy oldal... - csuktam be a szemem.
- TaeHyung! - kapta el az ingem és ülésbe rántott. - Megfogsz bukni!
- Legalább egy osztályba kerülünk... - néztem rá és elvettem a kezét az ingemről. - Össze dobok ma kettő oldalt és holnap is kettőt. Nem lesz semmi baj. - mosolyodtam el.
- Idióta... - rázta meg a fejét és a táskájában kezdett kotorászni.
- Mit keresel? - néztem a táskájába.
- Tessék... - adott nekem egy össze kapcsozott jegyzettet. - Legalább írd át...
El sem tudom hinni... Megcsinálta a házi dolgozatomat. Mind a négy oldalt. Kézzel volt leírva szóval azt se mondhatom, hogy bemásolta az internetről. Felnéztem a harmadik oldalról és az arcával találtam szembe magam. Aranyos mosoly ült az arcán.
- E-Ez... - dadogtam és vissza néztem a házi dogára. - Nem fogadhatom el...
- De! A barátom vagy! Mikor elsős volt akkor is segítettél! Most én segítek! - áradt belőle a büszkeség.
- Még emlékszel az első napra? - az arcát bámultam tátott szájjal.
- Igen... Az első nap három fiú a kukába akart nyomni amikor te jöttél és elküldted őket. - mosolygott és az eget kezdte bámulni. - Köszönöm Tae, hogy a barátom vagy... - nézett rám és még szélesebbre húzta a száját. A fehér fogai kivillantak.
- Én is örülök, hogy a barátom vagy... - pirultam el és lenéztem az arcáról.
A táskámhoz fordultam és eltettem a házi dolgozatot. Olyan helyre tettem, hogy ne gyűrődjön össze, majd vissza cipzároztam.
- Tae... Ha mondok valamit titokba tartod? - suttogott Uha.
- Kinek mondanám el? - fordultam felé és nevetni kezdtem. - Na gyerünk bökd ki!
- Tetszik nekem valaki... - az arca paradicsom pirosra változott és a domb alján lévő rózsaszín levelű fát kezdte bámulni.
- Komolyan?! Milyen lány?! Szép?! Hogy hívják?! Ismerem?! - tettem fel a kérdéseket sorban.
- Nagyon szép lány... Nem ismered... - nézett rám.
- És honnan ismered? - mosolyodtam el.
- A bátyáimmal... dolgozik. Egy idős velem és szoktunk beszélgetni amikor rá ér... - nézett vissza a fára. - Sajnos nem merek lépni...
- Miért? - ültem hozzá közelebb.
- Én még sosem csókolóztam... Félek, hogy tapasztalatlan leszek... - suttogta el.
Még közelebb ültem hozzá, majd az állára tettem a kezem és magam felé fordítottam. Gyorsan nyomtam a szájára a szám, hogy véletlenül se tudjon ellenkezni. Legfeljebb tíz másodpercig nyomtam a szám az övéhez, majd elfordultam tőle és köptem egyet.
- E-Ezt miért csináltad?! - akadt ki. - H-Hülye!
- Legalább most már lesz merszed megcsókolni. - fordultam felé. - De előtte vegyél ajak balzsamot. Ki van repedezve a szád! - néztem rá gúnyosan.
- Tae! - vörösödött el még jobban.
Megakart ütni, de fel álltam. Láttam, hogy ő is feláll. A kezembe vettem a táskám és lefelé kezdtem rohanni a dombról, persze jött utánam. Ordibálta, hogy meg fog ölni, de egyáltalán nem érdekelt. Nevettem és rohant előle. Egészen a metróig rohantunk. Szörnyű érzés volt látni, hogy fel száll az ellenkező irányba menő metróra. Integetett nekem és persze én is neki. Integettem a legjobb barátomnak...