Arra ébredtem, hogy valaki a vállamat simogatja. Lassan nyitottam ki a szemem és Vvel találtam szembe magam. Meztelenül feküdt mellettem. A takaró csak a derekáig volt húzva. Láttam, hogy a mellkasomat méregeti. Magamra néztem. Ahogy megláttam, hogy a mellem nincs betakarva azonnal a nyakamig húztam a takarom.- Mintha még nem láttalak volna... - kuncogott és közelebb húzott magához. - Este olyan hamar elaludtál... - puszilta meg a fejem búbját.
- L-Lefárasztottál! - csuktam be a szemem.
- Mivel? - csúszott a keze lejjebb a vállamról.
Egészen addig csúszott még a keze el nem tűnt a takaró alatt és a mellemre tette a kezét.
- Mit szólnál, ha megismételnénk az estét? - emelte fel a fejem a másik kezével és megcsókolt. Egy könnyű mozdulattal húzott maga felé. A keze az oldalamat simogatta és azon volt, hogy magára ültessen.
- Tae... - hajoltam el tőle. - Most nem akarom... - egyenesedtem fel.
- Oké... Értem... - tett le magáról és felült. Az arcomra simított és megcsókolt. - Pihenj csak. Elmegyek lezuhanyozok.
Kimászott az ágyból. Még hátulról is szexi! Az a fenék! Elhagyta a szobát én meg vissza dőltem a párnákra. A kezembe vettem egy párnát és az arcomba nyomtam, majd ordítani kezdtem. Nagyon boldog vagyok! Annyira rossz, hogy ma délután vissza kell mennünk... Ezt hittem, hogy az töltött nap szörnyű lesz, de nem... Örülök, hogy eljöttem. Viszont... Most mi van köztem és TaeHyung között? Járunk? Nem beszéltük meg...
- Kész vagyok! - ordított V. - Lementem a konyhába!
- Rendben!
Fel emeltem a kezemet amiben az óra volt. Az arcomról az órára nézett, majd kivette a kezemből.- Hol találtad? - tette vissza a kezére.
- A szobámban hagytad. - mosolyogtam. - nagyon szép.
- Tudom... - nézett fel a kezéről. - Nagyapámé volt... Nekem adta a kórházban. Azóta hordom. Csak akkor veszem le amikor víz alá megyek.
- Jó ízlése volt a nagyapádnak. Nagyon szép és drága óra. - fogtam meg a kezét és közelebb léptem hozzá.
- Neked is nagyon jó ízlésed van... - tette a derekamra a kezét még én a nyakába karoltam.
- Hogy érted ezt...? - suttogtam és felnéztem rá.
- Nem sok lánynak van ilyen tökéletes pasija... - nyomott egy puszit a homlokomra.
- Szóval már a barátnőd vagyok? - emeltem fel az állam.
- Igen... Az vagy... - csókolt meg.
Simogatott és csókolgatott. Egyre durvábban és erőszakosabban csókolt. Nagyon jól esett. Az asztalhoz tolt és rá ültetett. Szét nyitotta a lábam és közéjük állt. Minden pont ugyan olyan volt mint anno az iskolában. A zsebemben lévő telefonom rezegni kezdett.
- V-Várj Tae... - motyogtam és elhajoltam tőle.
- Baj van? - nézett a szemembe.
- Valaki hív.
- Fene... - csapott a fejére V. - Elfelejtettem valamit... - hagyta el a konyhát.
Kibújtattam a zsebemből a telefonom, és megnéztem ki hív. Ki más mint az édes bátyám? Végig húztam az ujjamat a kijelzőn, így fel vettem a telefont, és a fülemhez tettem.
- Szia. - szóltam bele és leugrottam az asztalról.
- Szia. - köszönt vissza. Hallottam, hogy mocorog, ezért arra a pár másodpercre csend lett. - Minden oké? Akkor ma este jöttök haza?
- Igen. - bólintottam annak ellenére, hogy nem lát. Szokásom a bólogatás... - De majd egyedül haza megyek. Nem kell féltened!
- Rendben, rendben. - nevetett. - Már nagy lány vagy.
- E-Ezzel most mire gondolsz?! - ijedtem meg. Miért beszél úgy mintha tudna az estéről?!
- Hát már egyedül mész nyaralni... Hiányzol...
- Te is... - mosolyodtam el. - De most megyek. Majd hívlak, ha elindultunk.
- Rendben. Szia. Vigyázz magadra!
- Oké. Szia. - tettem le a telefont.
Vissza tettem a zsebembe, elvettem egy nutellával megkent kenyeret és enni kezdtem. Éhes vagyok. Remélem V nem fog kibukni, hogy nélküle kajálok.
V szemszögéből:
Hogy feledkezhettem meg Rap Monsterről?! Ki fog nyírni! Megígértem, hogy minden este hívem erre én MinJung miatt teljesen elfelejtettem. Áh... Remélem nem lesz nagyon mérges.
Kirobogtam a konyhából és kikerestem NamJoont a telefonomba, majd hívni kezdtem. Kicsengett, és pár pillanat múlva fel is vette.
- Miért nem hívtál este?! - ordított a telefonba. Kénytelen voltam távolabb emelni a fülemtől a készüléket, hogy meg ne süketüljek.
- Elfelejtettem, mert álmos voltam! - ordítottam vissza. - De most felhívtalak, szóval nyugodj már le!
- Jó... Mi történt tegnap, hogy annyira elfáradtál?
- Semmi... - sétáltam az ablakhoz és kihúztam a függönyt. - Minden nyugodt. - pillantottam körbe amikor hét fiút pillantottam meg. Megfagytam amikor megláttam MinKi szinte már hófehér haját. - NamJoon...
- Mi van V?
- Nagyon nagy gáz... - életemben először féltem. Remegni kezdett a lábam és nyelni se tudtam. A levegő vételem is megállt egy pillanatra.
- Mi van TaeHyung?! - ordított a telefonba Nam. - Mond már!
- Le kell tennem... - mondani akart valamit, de kinyomtam a mobilom. Ökölbe szorult a kezem.
Nem tudunk elmenni! Nincs hátsó ajtó és az ablakokon kimászni se tudunk... Ki kell találnom valamit!
- Nem akartalak zavarni, hallottam, hogy telefonálsz. - jött ki a konyhából MinJung. - Valami baj van? - lépett mellém és az arcomra nézett.
- Menj fel az emeletre... - néztem rá a szemem sarkából. - Búj el akármit hallasz ne gyere ki. Érted? - fordultam felé és a vállár tettem a kezem.
- Értem... - motyogta el.
Egy hosszú csókot nyomtam a szájára, majd mint a villám felrohant a lépcsőn. Remélem jártas a bújócskában és olyan helyre fog elbújni ahol senki nem keresné. Hatalmas görccsel a gyomromban ültem le a lépcső legalsó fogára és vártam. Vártam, hogy felérjenek. A kezemet tördeltem és a számat harapdáltam. Hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó. Hosszan lehunytam a szemem és mély levegőt vettem. Hallottam, hogy elindulnak befelé a lakásban. A földet bámultam és észre vettem, hogy hárman megállnak előttem.
- És még azt mondtad nehéz lesz megtalálni. - hallottam SooHun gúnyos hangját.
Felnéztem. SooHun, MyungDae és UnHyea álltak előttem. Felálltam és az előszobába néztem. Mindenki ott állt. WooJin levetődött a kanapéra és végig mért, majd elmosolyodott. Arcon tudnám köpni...
- Hol van MiNi? - mosolygott MinKi és zsebre tette a kezét.
- Honnan tudjam? - mosolyodtam el én is. Sajnos a fantasztikus humorérzékemet SooHun nem értékelte ezért egy hatalmas jobb horgossal ajándékozott meg amitől kénytelen voltam padlót fogni. Nem volt nagy. Inkább csak váratlanul ért.
- MinJung! - ordított WooJin. - Ha lejössz nem verem meg TaeHyungot... Annyira... - állt fel és gyomron rúgott.
Le ne merj jönni! A rúgás után perceket vártunk, de MiNi nem indult meg fentről. WooJin csak sóhajtott, majd ismét belém rúgott.
- Na jó... - tette zsebre a kezét. - Ha nem jössz le akkor felmegyek és megduglak! Nem mintha most nem azt akarnám, de akkor kénytelen leszek úgy bemocskolni az édes kis szüzességed, hogy szét repedsz!
- Rohadj meg! - ordítottam amire ő ismét csak megrúgott.
- MinKi van fent tizenöt perced... Ha megtalálod azt csinálsz vele amit akarsz, de nem baszhatod meg. - nézett a szőke fiúra.
- Nem lehetne húsz? Esetleg harminc? - billentette oldalra a fejét.
- Húszon öt... Így megfelel? - forgatta a szemét WooJin.
- Köszi. - indult felfele a lépcsőn. - MinJung! Cicám! Jövök érted!
Össze szorítottam a szemem és ökölbe zártam a kezem, majd össze gömbölyödtem.
- Na ki akarja megverni a legjobb haverunkat? - nevetett WooJin.
Kinyitottam a szemem és körbe néztem. Szinte mindenki felemelte a kezét. Egyedül UnHyea volt az aki nem akart megütni... Pedig ő az akinek a legnagyobb igénye van rá...
MiNi szemszögéből:
Mi más tehettem volna otthagyva Vt fel mentem az emeletre, csak előtte a tévé mögött lévő zseblámpát a kezembe vettem. Felértem és körbe néztem. Hova bújhatnék? Tae ágya alá nem. Azonnal észre vesznek ha feljönnek.
Szinte már az összes lehetséges helyet végig néztem, amikor megláttam a beépített szekrényt az előszobában. Oda siettem és nehezed, de oldalra toltam az ajtaját. Semmi nem volt benne. Azonnal bemásztam. Behúztam az ajtót és a lehető leghalványabb üzemmódon, de felkapcsoltam a lámpát, majd körbe néztem. Semmi nem volt bent. Lenyomtam, és hátra döntöttem a fejem. Mi lehet lent?
- MinJung! - ordította valaki a nevem és felkaptam a fejem. Ismerős volt. - Ha lejössz nem verem meg TaeHyungot... Annyira...
Tae azt mondta ne menjek le akármi történik. A térdemre hajtottam a fejem és a fülemre tettem kezem. Nem akarom hallani, hogy megverik TaeHyungot! Miért nem lehet minden olyan mint tegnap este?!
- Ha nem jössz le akkor felmegyek és megduglak! Nem mintha most nem azt akarnám, de akkor kénytelen leszek úgy bemocskolni az édes kis szüzességed, hogy szét repedsz! - ordított megint. Felismertem a hangját... WooJin. Itt van velem egy házban. Végig folyt egy könnycsepp az arcomon.
- Rohadj meg! - kiabált V.
Nem akarom, hogy bántsák Taet! Akármit tett az baleset volt! Ő nem akarta megölni azt a fiút! Miért kell Vt ennyire a múltjához láncolni? Miért kell bosszút állni egy halott ember miatt? Még jobban össze húzódtam.
- MinJung! Cicám! Jövök érted! - ismét felkaptam a fejem. M-MinKi?!
Egyre hevesebben vettem a levegőt. A szívem a torkomban dobogott. M-Mi lesz, ha megtalál? A számra tapasztottam a kezem.
- Hol bujkálsz? - csapta be valamelyik ajtót. - Senki nem fog bántani, cicám! Gondolj bele mennyire élvezted az iskolában amikor kényeztettelek! - sétált el a szekrény előtt amiben elvoltam bújva.
Becsuktam a szemem és remegtem. A kezemben szorongattam az elemlámpát. Le kell nyugodnom... Ha fel hívnám Jint... Talán tudna segíteni... A zsebembe nyúltam, de sehol nem találtam a telefonom.
- Nicsak! - csattant fel a szekrény előtt MinKi. - Ez csak a te telefonod lehet!
Észre vettem, hogy egyre több fény szűrődik be a szekrénybe. Kinyílt az ajtó és MinKi keze nyúlt be. Megfogta a lábam és kifele kezdett húzni.
- Ne! - ordítottam, de hasztalan volt. Kihúzott és maga alá tepert. A fejem felé emelte a kezeimet és össze fogta. - Engedj el!
Elmosolyodott, majd a nyakamhoz hajolt és végig nyalta egészen a kulcs csontomtól a fülemig. Össze zártam a szemem és nem ellenkeztem. Elhajolt tőlem és megcsókolt. Erőszakosan dugta át a nyelvét és szinte már a torkomban kotorászott. A szabad keze a pólóm alatt vándorolt felfelé. A szorítása gyengült amikor vissza csókoltam. Sőt! Elengedte a kezem. Átkaroltam a bal kezemmel, a jobbal pedig az elemlámpát kezdtem keresgélni. Amint meg folt rá markoltam, majd eltoltam magamtól. Kinyitottam a szemem, majd a nyitott szemébe néztem. Egy könnyű mozdulattal ütöttem fejbe amitől leborult rólam. Felültem és rá néztem. Csukott szemekkel feküdt mellettem és meg sem moccant. Megkerestem a telefonom, majd felálltam. A lépcsőhöz léptem és hallgatózni kezdtem.
- Még három perce van. - nem tudom ki lehetett ez. Mély hangja volt, de kellemes. Olyasmi mint Vnek.
- Sajnálhatja, hogy nem volt itt. - nevetett a másik.
- Inkább agyon versz valakit minthogy egy szűz lányt tapogass? - nevetett WooJin.
Mindenki nevetni kezdett. Mennyien lehetnek? Én és egy zseblámpa képes lennék elbánni jó pár fiúval? Valamelyiket biztos fel sem érem! Kikel találnom valamit. Körülnéztem az egész emeleten és a kezembe vettem V szobájában lévő távkapcsolót, majd kimentem a teraszra. A lépcső aljához dobtam, majd vissza siettem a lépcső tetejére.
- Azt ne mond, hogy leugrott az emeletről! - ordított az egyik.
Hallottam, hogy ki sietnek az udvarra. Lassan mentem le a lépcsőn. Két ember állt az előszobában. V a földön feküdt. Alatta egy kis vértócsa. A számra haraptam, majd még lejjebb mentem. UnHyea a konyhában állt és jó ideig szemeztem vele. Megrázta a fejét. Ő most...? Nem szól a barátainak? Fel emelte a kezét. A mutató ujját mutatta. Egy? He?
- SooHun! Gyere egy kicsit! - ordított Uha.
Elsétált előttem. Egy erőteljes mozdulattal vágtam tarkón az elemlámpával. A földre borult. Rám nézett. Állt volna fel, de megint fejen vágtam. Nyögött egyet, majd kiterült. A konyhába néztem. Uha csak állt és nézte mit csinálok.
- Gyere! - szólt.
Oda rohantam hozzá, majd megölelt. Váratlanul ért az amit csinál. Nagyon is váratlanul. Csak állt és magához ölelt.
- Még négyen vannak... - suttogta a fülembe.
Még négy?! Lány vagyok! Nagyából 150 centi és gyenge! Erősen kétlem, hogy én képes lennék egyedül leütni négy erőteljes fiút, majd haza vinni TaeHyungot.
- Segítek... Az előbb hívott NamJoon. Már úton van a fiúkkal...
- Honnan tudod...? - suttogtam.
- Maradjon az én titkom... - tolt el magától. - A lényeg, hogy menj le a pincébe. - mosolyodott el.
- Nem! Ha nem kerülök elő akkor TaeHyungot jobban össze verik! Nem fogom hagyni! - ráztam meg a fejem.
- V! - Jimin hangjára fel kaptam a fejem és kiszaladtam a konyha elé. - MinJung! - mosolygott.
Oda rohantam hozzá és a nyakéba ugrottam. Sírni kezdtem. Nem merek rá nézni V arcára... Nem akarom látni.
- MinJung! - hallottam Jin hangját. - Jól vagy?
- Igen... - léptem hátrébb Jimintől és megtöröltem a szemem. - De Tae... - pillantottam rá a szemem sarkából. Megláttam a sebes arcát. Lila, fekete és kék voltok díszítették a szája felrepedt és az orrából is folyik a vér. Felé fordultam és leguggoltam hozzá. Megfogtam a kezét, óvatosan az enyémre szorított. - TaeHyung... - kezdtem megint sírni.
- Uha. - szólalt meg NamJoon az erőteljes hangján. - Szépen itt hagytak. - ült le a kanapéra.
- Mi mást vártam volna a bátyámtól... - sóhajtott.
- Te ütötted le? - nevetett J-Hope.
- Én nem. - válaszolt Uha. - MinJung volt.
- Te voltál? - kérdezte Suga és a kezét nyújtotta nekem hogy felhúzzon.
Megfogtam a kezét és felhúztam magam. Leültetett a kanapéra, de végig Vt néztem. Oda lépett hozzá Jin és felállította. Nagyon megverték.
- Megyek lefürdetem. - kezdte el cipelni a fürdőbe.
Néztem ahogy V próbál lábra állni, de nem megy neki. Nincs semmi életereje. A fiúk kiverték belőle az összeset. Segíteni akarok Taenek... De először tudni akarom mi ez az egész.
- Jimin. - szólt Suga. - Ki kellene tenni a két jó madarat. - lépett a sráchoz sráchoz, majd felemelte.
Jimin nem mondott semmit csak segített YoonGinak. Mind két fiút kivitték. Azt nem tudom hova, de remélem jó messze. Vissza jött Jimin és Suga, majd leültek mellénk. Nem értek semmit...
- Hogy kerültök ide? - kérdeztem és a kezemet kezdtem piszkálni.
- Uha... Uha hívott minket. - válaszolt JungKook. - Vagy, hogy mondjam, hogy ne hangzón hülyén.
- Amikor azt tette Yurával én kiakadtam és megmondtam mit gondolok erről az egészről. - kezdett mesélni UnHyea. - Nem igazán tetszett neki amit mondok... Elég alaposan elvert. A bátyám meg akkora segg nyaló, hogy végig nézte ahogy engem laposra vernek. Megkerestem az iskolában J-Hopeot és beszéltem vele. Nem akartam a testvérem ellen lenni... De... Nem akartam, hogy olyan emberek essenek bajba akiknek semmi közük az egészhez. Mikor megtudta WooJin, hogy ide jöttök ő is jönni akart. Amikor hozzátok indultunk küldtem egy SMS-t NamJoonnak. Nagyából ennyi...
- D-De... Te nem haragszol TaeHyungra? - néztem fel rá.
- Azt nem mondanám... De nem látom értelmét a bosszúnak. Nem mondom, hogy nem akarom, hogy átélje azt amit én, de hülyeség lenni... Megmondtam a fiúknak, hogy bosszút fogok állni... Csak a testvérem miatt.
- Bosszút!? - álltam fel és felé fordultam. - Mégis milyet?!
- Az órája... Sokat jelent neki. Nekem elég, ha darabokra tőrhetem. Nem szeretek bántani másokat... Főleg nem a régi barátomat...
- Tessék?
V szemszögéből:
~Három évvel ezelőtt~
Délután öt óra van. A suli melletti dombon ülünk Uhával. Lassan itt a nyár és mi a 12. körzetben pihenünk. Kigombolt inggel fekszem a friss zöld füvön és csak azon gondolkodom, hogy mi legyen jövőre. Még egy évem van és egyedül kell hagynom Uhát...
- Min gondolkozol ennyire Tae? - szólalt meg vékony hangján UnHyea.
- Semmin... - néztem rá. - Ugye tudod, hogy hány óra?
- Persze. - mosolygott. - De még van időm. Elég ha húsz perc múlva indulok. - dőlt hátra és a kezével támasztotta magát. - Pedig most elég nagy kedvem van menni.
- Csak nem lehet olyan rossz a testvéreiddel lenni. - ültem fel. - Mit is dolgoznak? - kérdeztem és elkezdtem össze gombolni az ingem.
- Boltban dolgoznak... - kezdte a füvet tépkedni, majd odébb dobta. - Nem csinálsz ma semmit?
- Nem igazán. - dőltem vissza a hátamra. - Talán... Neki kezdek a házi dolgozatnak...
- Tae! Holnap uránra kell és te még nem kezdtél hozzá?! Három oldalt nem fogsz össze hozni két délután alatt! - nézett rám mérgesen. - Ezen függ az év végi jegyed!
Annak ellenére, hogy egy évvel fiatalabb mindig nevelni akar. Olyan mintha az apám lenne... Mondjuk annyira nem férfias, de igaza van. Meg kellene csinálnom.
- Négy oldal... - csuktam be a szemem.
- TaeHyung! - kapta el az ingem és ülésbe rántott. - Megfogsz bukni!
- Legalább egy osztályba kerülünk... - néztem rá és elvettem a kezét az ingemről. - Össze dobok ma kettő oldalt és holnap is kettőt. Nem lesz semmi baj. - mosolyodtam el.
- Idióta... - rázta meg a fejét és a táskájában kezdett kotorászni.
- Mit keresel? - néztem a táskájába.
- Tessék... - adott nekem egy össze kapcsozott jegyzettet. - Legalább írd át...
El sem tudom hinni... Megcsinálta a házi dolgozatomat. Mind a négy oldalt. Kézzel volt leírva szóval azt se mondhatom, hogy bemásolta az internetről. Felnéztem a harmadik oldalról és az arcával találtam szembe magam. Aranyos mosoly ült az arcán.
- E-Ez... - dadogtam és vissza néztem a házi dogára. - Nem fogadhatom el...
- De! A barátom vagy! Mikor elsős volt akkor is segítettél! Most én segítek! - áradt belőle a büszkeség.
- Még emlékszel az első napra? - az arcát bámultam tátott szájjal.
- Igen... Az első nap három fiú a kukába akart nyomni amikor te jöttél és elküldted őket. - mosolygott és az eget kezdte bámulni. - Köszönöm Tae, hogy a barátom vagy... - nézett rám és még szélesebbre húzta a száját. A fehér fogai kivillantak.
- Én is örülök, hogy a barátom vagy... - pirultam el és lenéztem az arcáról.
A táskámhoz fordultam és eltettem a házi dolgozatot. Olyan helyre tettem, hogy ne gyűrődjön össze, majd vissza cipzároztam.
- Tae... Ha mondok valamit titokba tartod? - suttogott Uha.
- Kinek mondanám el? - fordultam felé és nevetni kezdtem. - Na gyerünk bökd ki!
- Tetszik nekem valaki... - az arca paradicsom pirosra változott és a domb alján lévő rózsaszín levelű fát kezdte bámulni.
- Komolyan?! Milyen lány?! Szép?! Hogy hívják?! Ismerem?! - tettem fel a kérdéseket sorban.
- Nagyon szép lány... Nem ismered... - nézett rám.
- És honnan ismered? - mosolyodtam el.
- A bátyáimmal... dolgozik. Egy idős velem és szoktunk beszélgetni amikor rá ér... - nézett vissza a fára. - Sajnos nem merek lépni...
- Miért? - ültem hozzá közelebb.
- Én még sosem csókolóztam... Félek, hogy tapasztalatlan leszek... - suttogta el.
Még közelebb ültem hozzá, majd az állára tettem a kezem és magam felé fordítottam. Gyorsan nyomtam a szájára a szám, hogy véletlenül se tudjon ellenkezni. Legfeljebb tíz másodpercig nyomtam a szám az övéhez, majd elfordultam tőle és köptem egyet.
- E-Ezt miért csináltad?! - akadt ki. - H-Hülye!
- Legalább most már lesz merszed megcsókolni. - fordultam felé. - De előtte vegyél ajak balzsamot. Ki van repedezve a szád! - néztem rá gúnyosan.
- Tae! - vörösödött el még jobban.
Megakart ütni, de fel álltam. Láttam, hogy ő is feláll. A kezembe vettem a táskám és lefelé kezdtem rohanni a dombról, persze jött utánam. Ordibálta, hogy meg fog ölni, de egyáltalán nem érdekelt. Nevettem és rohant előle. Egészen a metróig rohantunk. Szörnyű érzés volt látni, hogy fel száll az ellenkező irányba menő metróra. Integetett nekem és persze én is neki. Integettem a legjobb barátomnak...
Hello! Nagyon tetszett ez a rész is mint mindegyik :) Remélem, hogy hamar folytatod!....
VálaszTörlésSzia! Örülök, hogy tetszett! Sietek a következővel. :D
Törlés