~Három évvel ezelőtt~
Szép lassan haladtam vissza fele a boltból. Mindent megvettem ami a reggelihez kell. Már érzem anya finom étele ízét a számban. Egyre gyorsabban szedtem a lábam, hogy minél hamarabb haza érjek, igaz még nagyon messze van a lakásunk. Már szinte futottam amikor meghallottam, hogy egy csapat velem egykorú gyerek ordítozik az egyik sikátorból. Megtorpantam és benéztem a sötét helyre ahol egy fiú feküdt a földön és rugdosta pár idősebb srác. Egy fekete hosszú hajú lányt pedig két fiú fog le, hogy ne tudjon segíteni a barátjának. Gondolkodni kezdtem, hogy segítsek, vagy tovább menjek mintha semmit se láttam volna. Sajnos van egy olyan érzésem, ha most haza megyek soha nem tudom, majd megbocsájtani magamnak. Nagyot nyeltem és elindultam befelé a szűk utcában.
- Hé! - ordítottam el magam.
Rám kapták a fejüket a tőlem négy méterre lévő emberek. A fiút nem rugdosták tovább. A fekete hajú lány rám emelte a tekintetét. Az egész arca könnyes volt, a szemét pedig marta a sós könnye. Látszott az arcán, hogy már ő is kapott pár ütést.
- Mit akarsz? - bökött felém az állával, - minden bizonnyal a csapat vezetője - majd óvatosan, de magabiztosan tette zsebre a kezét. Nem volt olyan kivert kutya szerű, egész helyes srác volt. A kopott farmer dzseki kiemelte az alakját. Nagyon vékony srác. A fekete égnek álló haj miatt csak még keményebbnek tűnik. - Fordulj meg és húzz el... - ahogy beszél. Biztos jó pár évvel idősebb nálam. Nem csak a magassága árulkodik, hanem a beszéd stílusa és az öltözködése. Esetleg 16 éves. Nem több.
- Hagyd őket! - ordítottam amire a fiúk hátrébb léptek, de egy pillanatra se néztek le rólam. - Ha nem mentek el nem állok jót magamért! - kezdtem vicsorogni mire ők csak mosolyogni és nevetni kezdtek.
- Nagyon vicces egy kölyök vagy! - nevetett a farmer dzsekis. - Menj el és nem verünk meg...
Több se kellett nekem. Ledobtam a kezemben lévő szatyrokat és egyenesen arcon vágtam a nálam fél fejjel magasabb srácot. A zsebéből kiesett a keze és a falnak támaszkodott, hogy ne essen össze. A torkomban dobogott a szívem és alig jutottam levegőhöz az izgatottság és az adrenalin miatt ami gyűlt bennem.
- Menjünk... - jelentette ki az arcon vágott.
Elindultak kifelé. A lány amint szabad lett azonnal a földön fekvő fiúhoz ugrott és segített neki felülni, majd a falhoz húzta, hogy neki tudja dönteni a hátát. Segítség képpen én is leguggoltam és óvatosan döntöttem hátra. Kinyitotta a barna szemeit és rám nézett. Az egész arcát fedték a nagy lila vér aláfutások. Itt-ott felrepedt az arca.
- Jól vagy? - ült le lány a fenekére és a fiú kezéért nyúlt aki azonnal a lány keze helyett az arcát választotta. A lány arcát simogatta és elmosolyodott.
- Nem bántott...? - motyogta el a srác.
- D-Dehogy, WooJin! Jól vagyok. Ő segített... - nézett rám. - HaSung vagyok. - mosolyodott el. A fekete frufruja a szemébe lógott. Igénytelenül volt levágva a haja. Látszott, hogy vagy magának vágja, vagy a WooJin nevű fiú szokta neki vágni. Szakadt volt a szürke, koszos farmerje. A piros árnyalatú pulcsi is inkább volt szürke.
- TaeHyung... Kim TaeHyung vagyok. - ültem rá a sarkamra.
- Köszi. - állt volna fel a földről a fiú. - Menjünk haza HaSung... Tae-nek biztos dolga van.
WooJin elvesztette az egyensúlyát és majdnem a földön landolt, de még időben nyúltam a karja alá és kaptam el. Nem volt rózsa illata. Az utcán élhetnek. Semmi kétség.
Vissza ültettem a földre és a szatyrokért szaladtam. A kezembe kaptam és gyors léptekkel ültem vissza a srác mellé. Elő kerestem a magamnak vett szénsavas vizet. Szinte már meleg volt és alig volt benne szénsav. Lecsavartam a tetejét és WooJin kezébe nyomta. Bele ivott, majd a kezére öntött belőle és megmosta az arcát. Vért és koszt mosott le a sebes arcáról.
- Köszi. - tette le az üres flakont maga mellé. Egy kedves mosoly kúszott az arcára.
- N-Nem vagytok éhesek? - dadogtam el és ismét a szatyorban kezdtem kotorászni.
- Nem akarunk lehúzni. - törölte meg a fiú arcát a pulcsija ujjával HaSung.
- Esetleg, ha neki tudsz enni adni akkor azt megköszönném. - ült feljebb WooJin és a szatyorba nézett. - Nem kell sok minden csak egy kis kenyér.
- Ha te nem eszel akkor én se! - fogta meg megint a fiú kezét. - A héten harmadszorra vernek meg!
- Tessék. - adtam oda az egész szatyrot. - Majd elmegyek megint a boltba. - mosolyodtam el.
HaSung elvette a szatyrot és bele nézett. Tudom, hogy nem sok dolog volt benne. Egy konzerv, egy egész kenyér, chips és egy üveg kóla. Rám nézett a lány, majd WooJin orra alá tolta a szatyrot.
- N-Nem! Ezt mi nem... Nem lehet! - rázta meg a fejét a földön ülő fiú. Kivette a lány kezéből és vissza akarta nekem adni.
- De. - álltam fel és a kezembe vettem az utolsó szatyrot amiben a mai reggelire való volt. - Én megyek, de, ha szeretnétek Akkor holnap is hozok kaját. - mosolyodtam el.
- T-Tényleg!? - pattant fel HaSung és megfogta a kezem. Válaszul csak bólintottam. - Nagyon szépen köszönjük!
Majdnem két hónapig vittem nekik ebéd előtt a kaját. Volt olyan mikor velük ettem és Uha után velük töltöttem a napjaimat. HaSung volt az első lány az életemben aki több volt mint barát. Az első lány volt a nemi életemben. Még ma is emlékszem a nyögdécseléseire a 12. körzet elhagyott ruha gyárának egyik terméből. Minden békés volt egészen addig ameddig WooJin még nem ismerkedett egy sráccal. Nem tudtam ki volt, de aztán HaSung felvilágosított. Az egyik srác aki az ismerkedésünk napján a verők között volt, HeiMi. WooJin hanyagolni kezdte HaSungot és engem is. Egyik nap suli után indultam a találkozó helyünkre. De amikor oda értem három ember helyett, csak WooJin fogadott.
- HaSung? - kérdeztem és leültem a barátom mellé a padra.
Csak a kezét bámulta, majd lassan nézett fel rám. Lenéztem a kezére amit az utca lámba világított meg. Magam is meglepődtem azon amit láttam. Véres volt a keze. A szürke pulcsija ujja is, egészen a könyökéig.
- Mi történt? - pillantottam vissza az arcára.
- Figyelj TaeHyung... - sóhajtott és lehunyta a szemét. - HaSung és HeiMi... - sajnos tudtam mit akar mondani. Mindössze 14 éves fejjel tudtam, hogy nagyon nagy baj van, de reménykedtem nem azt mondja amire gondolok. - Meghaltak...
A remény ami eddig bennem élt elveszett. A szívem kihagyott egy ütemet és megszólalni se tudtam. A levegő nem talált utat magának. Nem tudtam elhinni, hogy HaSung már nem él. Az arcomhoz emeltem a kezem. Sírni kezdtem és lecsúsztam a padról. Felhúztam a lábam a mellkasomhoz. Szinte már ordítottam, a szívem darabokra tört.
- Miért?! - kiabáltam, de nem néztem a barátomra. - Hogyan?!
- Nem tudtam... Segíteni... - motyogta el. Hallottam, hogy a pad reccsen egyet, fel állt róla. - Tae... - A nevem hallatára rá néztem. A fejére dobta a süsüjét és hátat fordított nekem. - Többet nem akarok veled találkozni... Felejts el... - indult el.
- Várj már! - álltam két lábra, de nem léptem utána. - E-Ezt nem teheted! Most nem!
- Köszönöm amit értem és HaSungért tettél... Köszönöm, hogy az nap segítettél... - zsebre tette a vérrel vörösre festet kezét és lassú léptekkel hagyott a pad mellett. - Remélem többet nem látlak.
- WooJin! - ordítottam, de nem volt erőm utána szaladni, pedig egyre távolodott tőlem.
MiNi szemszögéből:
A nappaliban lévő kanapé mellett ültem és V kezét szorongattam. Miért nem ébred már fel? Néha-néha megrezzen a teste, vagy a kék esetleg zöld foltos arca. A keze remeg, de akkor se fogom elengedni.
- Ha... Ha... Sung... - motyogta el.
Elengedtem a kezét és kirohantam a konyhába ahol a többiek ültek és beszélgettek. Rám néztek, majd Jin felállt és sietve ment el mellettem egyenesen Taehez.
- Gyere MinJung. - mosolygott Jimin. - Csinálok neked egy teát. - pattant fel a székről amin ült, majd elkezdett teát csinálni.
- Köszönöm... - ültem le a helyére.
Még mindig nem értem azt amit Uha mondott. Szóval akkor Tae és ő barátok voltak? Legjobb barátok? Nekem ez olyan... fura... Én sose tudnék a barátnőmön bosszút állni.
A gondolataimból az elém helyezett forró tea isteni illata húzott vissza. A sárga színű folyadékot kezdtem bámulni amiben viszont láttam magam. Ki az a HaSung? Miért nem az én nevemet motyogta el?
- Valami baj van? - kérdezte Suga.
- Ümm... - nyögtem ki és megráztam a fejem.
A kezembe vettem a csészét. Levegővel együtt ittam bele a teába, majd lenyeltem. A forró folyadék végig melegítette a nyelő csövem. Akkora volt a csend, hogy tisztán hallottam, ahogy a gyomromba érkezik.
- Ki az a HaSung...? - suttogtam el és vissza tettem magam elé a csészét, majd folytattam a tükörképem nézését.
- HaSung? - kérdezte vissza UnHyea. - Ő volt Tae első barátnője... Miatta lett olyan amilyen... Egyik nap még boldog volt, de a következő nap már nem is beszélt velem... Teljesen össze tört amikor meghalt...
Erre már felnéztem a falnak támaszkodó fiúra. A körmét piszkálta. TaeHyung első barátnője... elhunyt...? Nem tudtam erre semmit se mondani. Fájni kezdett a torkom.
- V beszélt róla? - érdeklődött NamJoon.
- Nem beszélt ő semmiről! - fel dúltan állt fel az asztaltól.
Gyors léptekkel hagytam el a konyhát. Vissza mentem Jinhez és Vhez. Ahogy benyitottam Tae az kanapé szélén ült félmeztelenül és Jin ápolta. A "pasim" rám nézett és elmosolyodott.
- Szia. - köszönt V. - Jól vagy?
- Igen. - bólintottam és beljebb sétáltam.
Egészen a kanapéig, majd leültem Tae mellé. Igaz, hogy fél méter távolság volt köztünk. Végig mértem a sebesültet. Fáslival volt az oldalára rögzítve a fagyasztott zöldborsó. Annyira megakarom ölelni, de haragszom rá. Semmit nem mondott a barátságáról Uhával és a lányról aki meghalt. Úgy érzem, hogy egyáltalán nem ismerem őt.
- Kész... Ha lehet azért került a gyors mozdulatokat. - állt fel Jin és rám nézett. - Jobb lenne, ha kijönnél. - fogta volna meg a kezem, de nem hagytam neki. Ahogy a bőre az enyémhez ért elrántottam a végtagom. - Ha kell valami akkor szólj, V... - csalódottan hagyta el a nappalit.
Végig néztem ahogy elmegy, majd a földet kezdtem bámulni. Tae keze végig siklott a hátamon.
- Ne! - szóltam rá, majd távolabb ültem tőle. - Most... Kérlek ne... - néztem rá.
Csalódottság ült az arcára. Olyan volt mint egy kis kutya aki nem kap az ebédből egy kis kóstolót. Nehezen, de elmosolyodott.
- Miért? - nyögte ki hosszú várakozás után.
- V én... Nem akarok veled lenni... - suttogtam el és vissza néztem a földre. - Most nem...
- MinJung... Én akarom a csókod. - olyan határozottan jelentette ki, hogy a hideg végig futott az egész hátamon, testemen. Ismét rá néztem. - Csak egy puszit. Kérlek.
Közelebb ültem hozzá és oldalra döntöttem a fejem. Egy puszit nyomott az arcomra. Éreztem, hogy fel repedt a szája. Szúrta a bőröm a nagyjából fél perc hosszú puszi. Amint elhajolt tőlem felé fordultam. Persze, hogy nem tudott leállni csak egy puszinál. Lány csókot nyomott a számra. Azonnal viszonyoztam az érzéki csókot. Biztos volt valami oka amiért nem mondta el.
Lassan döntött a hátamra a kanapén. Óvatosan simítottam végig a hátát, de sajnos nem voltam elég óvatos.
- Aú... - szisszent fel és elhajolt tőlem.
- Sajnálom! - tettem az arcára a kezem.
- Nem baj... - mosolygott és megcsókolt. - Ugye... MinKi nem ért hozzád...? - nézett újra a szemembe.
Nem mondtam semmi. Teljesen el is felejtettem, hogy vissza csókoltam. Nem csak hozzám ért...
- Tae... Valamit el kell mondanom... - másztam ki alóla és fel ültem. Háttal helyezkedtem el. Nem akarok a szemébe nézni mert tudom, hogy mérges lesz. - M-Megcsókolt... H-Ha én nem csókolók vissza...
Vártam, hogy kiabáljon, de nem tette. A karja körém vonódott és erősen húzott magához. Éreztem, hogy fáj neki. Egyre jobban szorítja a kezével a pólómat. A száját a nyakamba túrta és mély, szaggatott levegőt vett.
- TaeHyung... Engedj el. Érzem, hogy fáj neked! - szóltam rá, de nem is érdekelte.
- Szeretlek... - suttogta. - Nagyon szeretlek...
WooJin szemszögéből:
Ha csak vissza gondolom TaeHyungra elkap az az érzés mint aznap este. Eszembe jut az a nap amikor enyém lett az egész 12. körzet. A nap amikor HaSung meghalt. Mai napig kísért álmomban az amit akkor láttam. A kés ami a hasából állt. A lila szája és a kihűlt teste. Lassú voltam. Nem tudtam megvédeni. nem tudtam pedig megígértem neki! Megígértem, hogy egyszer egy nagy házban fogunk élni. Akkorában, hogy egy egész menhelynyi kutya befért volna. De most... Egy elhagyatott gyárban heverem ki az elmúlt nap traumáját. Fél tíz múlt. Kopott szürke falak, helyenként a festék leugrott a falról. A szobában ahol minden napjaimat töltöm nincs más csak egy asztal, egy szék, pár üveg sör, egy kettő lámpa amik félhomályt adnak és egy elég csinos lány aki most is az asztal alatt dolgozik rajtam.
Lassan nyúlok az egyik üvegért és veszem a kezembe, de még mielőtt a számhoz érne az üveg széle a kislány - aki maximum van 15 esetleg 16 éves. - olyan helyen nyal meg amire felnyögök és a sör kilöttyen a mellkasomra.
- Elég... - szólok rá. Leteszem a kezemből az üveget és hallom, hogy felhúzza a sliccem. A kezéért nyúlok, majd megfogva a csuklóját az ölembe rántom és a lábamra ültetem. A derekánál fogva húzom magamhoz közelebb, majd egy csókot lopok tőle, mire ő a vállamra teszi a bal kezét és hevesen kezdünk csókolózni. Egészen addig tart a nyelves puszi még valaki kopog az ajtón. A lány elhajol tőlem. - Gyere! - szólok ki.
Kinyílik az ajtó és Uha lép be rajta. Az arcát egyetlen egy heg, seb, vagy lila folt sem fedi. Bezárja az ajtót maga mögött, majd az asztalomhoz sétál. Végig méri az ölemben ülő rövid vörös hajú lányt akin mindössze egy bugyi és egy kék trikó van melltartó nélkül. Áhh... Miért van az, hogy MinJungnak 16 éves létére hatalmas melle van, bezzeg ennek a vöröskének éppen, hogy nőtt valamije.
- Sikerült kiszöknöd? - mosolyodok el és lassan csúsztatom végig a kezem a lány oldalán egészen a melléig, majd az előbb említett testrészére markolok, mire ő kétségbe esetten nyög fel.
- Kettesben akarok veled beszélni. - jelenti ki és még közelebb lép az asztalomhoz. A lányra néz aki már szinte sír az ölemben. - Kérlek. - néz bele a szemembe.
Elengedem a lányt. Kiugrik az ölemből és kisiet a szobából. Én is felállok és az egyik sarokban lévő francia ágyhoz sétálok. Elkezdem kigombolni az ingem és várom, hogy UnHyea megszólaljon.
- Abba kellene hagynunk ezt az egészet. - töri meg a csendet. - Jól tudod mi lesz, ha Rap Monsterék vissza akarnak vágni. Jin a 9. körzetből jött. Azóta NamJoon az egész körzetet kisajátította. Igaz, hogy más vezető van, de akkor is. Suga a 22. körzetbe született és az egész körzet mellette áll. Ha össze számoljuk a 9-est, a 10-est és a 22-es körzetet akkor te is rájössz, hogy több százan vannak! NamJoon mindenkit megfog ölni! - emeli fel a hangját még én levetem az ingem, majd lassan fordulok felé.
- Ennyire hidegen hagy a bátyád halála? - szólalok meg mire ő megrezzen és hátrál két lépést.
- Nem... De ha nem hagyom fel a bosszú vágyat akkor az utolsó bátyám is megfog halni... - hajtja le a fejét. - Te se akarod, hogy HaSung álma a semmibe vesszen.
- Ne hozd fel őt! - ordítok rá és közvetlenül elé lépek. - Soha ne mond ki a nevét... - kapom el a pólója nyakát és teljesen közel húzom magamhoz. - Én vagyok a főnök. Az lesz amit én akarok... És én azt akarom, hogy kapjátok el MinJungot. Hozzátok ide, V-vel együtt és addig... - még mielőtt befejezhetném a mondatomat közbe szól.
- Tae a barátod volt... Egy hónap alatt több időt töltött feled mint velem... Megmentett. Ételt adott, de te megakarod ölni. Megakarod ölni egy olyan ember miatt aki hét évesen a szarban hagyott, majd felajánlotta, hogy segít neked, hogy te legyél a főnök. Soha nem volt olyan barátod a bátyám, mint TaeHyung! KunJun sose volt olyan jó barátod mint Tae... És ezt te is tudod...
Több se kellett. Hátrébb löktem magamtól és arcon vágtam. Azonnal a földön kötött ki és nem is állt fel.
- Lószart se tudsz rólam! - guggolok le érte, majd kicsit felemelem a pólójánál fogva és újra arcon ütöm. - Megfogom ölni Taet! Megölöm, de előtte végig fogja nézni azt amit én anno! - állok fel.
Nehezen, de a hátára fordul és kisöpri a szeméből a haját. Lassan folyik ki a szájából a vére, amit meg töröl a kezével, majd megszólal.
- Te szerelmes voltám HaSungba... Szerelmes voltál... a mostoha testvéredbe... Csak azért akarod megölni Taet mert nem te voltál az akit HaSung szeretet... Tae olt az akivel először lefeküdt... Semmi köze a bosszúdhoz a bátyámhoz...
Ökölbe szorult a kezem és akkorát rúgok megint bele mint még soha, A rúgás után már meg sem mozdul csak csukott szemekkel fekszik a koszos, fa padlón. Hátrébb botorkálok egészen a falig, aminek neki is ütközök, majd szép lassan a fenekemre ülök és hisztérikus sírásban török ki. UnHyeanak igaza van. A bosszúmnak semmi köze nincs KunJun halálához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése